Fontos állások, amiket még nem töltött be nő
Az amerikai elnökválasztás egyik tétje az volt, hogy kerül-e a világ egyik vezető nagyhatalmának élére, az egyik legbefolyásosabb pozícióba nő. Hillary Clinton vereségével ez a lehetőség egyelőre elúszott, de más állások is vannak még, ahol a nőknek még nem sikerült áttörni az üvegplafont.
Az Egyesült Államokban először 1918-ban volt női legfőbb ügyész, az első női szenátor 1922-ben esküdött föl. Első női nagyvállalati vezérigazgatója a Coca Colának volt 1934-ben. Az amerikai legfelsőbb bíróságnak még nem volt női főbírája, ahogy a titkosszolgálatok vezetői székeit sem sikerült még meghódítani. Sem a CIA-nak, sem az FBI-nak nem volt még nő igazgatója, gyűjtötte össze a példákat a Business Insider.
Egyelőre az ENSZ-t is csak férfi vezette 70 éves története alatt, ahogy a NATO-t is vagy éppen az Európai Bizottságot.
59 országnak azonban volt/van már női vezetője (Jelenleg, ha csak a közelben körülnézünk: pl. Németország, Nagy-Britannia - kétszeresen is, Ausztria, Horvátország, Lengyelország stb.). Magyarországon egyelőre női politikai vezetők terén sem állunk élen, hiszen mindössze 10% körüli a női képviselők aránya az országgyűlésben. Sem a miniszterelnöki, sem az államfői posztot nem töltötte be még nő.
Koncz Katalin, a Corvinus Egyetem tanára készített tanulmányt a "Nők a parlamentben" címmel, ahol a 1990 és 2014 közötti állapotokat térképezte fel. Magyarország 189 országból a 153. ebben az összehasonlításban.
Forrás: KSH - Koncz Katalin
Ügyvezető / Felső vezetői állások >>
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Provident Pénzügyi Zrt. élén 3 hónapja
- 19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni 3 hónapja
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 3 hónapja