kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Érdekegyeztetésre hívja a miniszterelnököt a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke

Orbán Viktor szavaira hivatkozva, miszerint érdekegyeztetésre van szükség, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László egyeztetésre hívja a miniszterelnököt, hogy első kézből megtudja, it gondol a cafetáriáról, amelynek készpénzesítése egyetlen fillért sem jelentene a munkavállalóknak, írja a Népszabadság.

images

images

A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján tartott beszédében arról beszélt, osztályharcos gondolkodás helyett most érdekegyeztetésre, az érdekek egybefésülésére volna szükség. A szakszervezeti szövetség kész egy ilyen fórum megteremtésére.

Kordás László üdvözli, hogy a miniszterelnök szerint is növelni kell a béreket, bár a Parragh László által említett arányt, hogy öt esztendő alatt 15 százalékkal nőhetnének a fizetések, kevesli, mert ez nem lesz elégséges arra, hogy itthon tartsa a fiatalokat, véli a szakszervezeti vezető.

A cafeteria is fontos témája lehetne az egyeztetésnek, mert az elhangzottak alapján ez azt jelentené, hogy a béren kívüli juttatásokat beépítenék a fizetésekbe, s a cafetériának megfelelő hányadot – a jelenlegihez hasonlóan – kedvezményesen adóztatnák. Ugyanakkor az érdekvédelmi vezető szerint bár nőnének a bruttó keresetek ennek következtében, a munkavállaló által ténylegesen elkölthető összeg ettől egyetlen fillérrel sem lenne több a készpénzesítéstől.

Népszabadság
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan és a magyar fehérgallérosok

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot... Teljes cikk

Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz

Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk

Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk