Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 6 év 6 hónap, 6 év, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék szerdán három embert, akik rendszeresen nehéz fizikai munkára kényszerítettek kiszolgáltatott embereket egy borsodi kistelepülésen.
A bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a terheltek 2018 és 2021 között ingatlanjaiknál, vállalkozásaik telephelyein és egy vegyesboltban kényszerítettek állatgondozásra, fapakolásra és egyéb ház körüli, jellemzően nehéz fizikai munkára rossz anyagi körülmények között élő, csökkent értelmi képességű, kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket.
A sértettekkel rendszeresen erőszakoskodtak, megfenyegették őket, és elvégzett munkájukkal arányban nem álló fizetséget adtak nekik.
A harmadrendű vádlott rábeszélte az egyik sértettet, hogy a családjával költözzön be egy rossz állapotú, a vegyesbolt melletti házba, hogy így állandóan a felügyelete alatt legyenek, a lakhatásukért pedig bérleti díjat szedett be tőlük. A nő a kényszerített emberek saját ingatlanját kiadta; az épületet később ismeretlenek lebontották, ezért a sértettek oda már nem költözhettek vissza. Emellett hiteleket is adott a boltban nekik, ezzel is hatalmat gyakorolt felettük.
A Miskolci Törvényszék a vádlottakat társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre jogosultak három nap gondolkodási időt kértek a bíróságtól.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt 5 hónapja
- A makói gumigyár vezetősége beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget és annak elnökét 5 hónapja
- Tizenegy éve nem emelkedett a tűzoltók alapilletménye 9 hónapja
- Kényszermunka miatt ítélt el két gyermekotthonban élő fiatalkorút a törvényszék 9 hónapja
- Mit tehetek, ha nem adják ki a kilépési papírjaim és a fizetésem? 11 hónapja
- Fizetség nélkül dolgoztatta és rendszeresen bántalmazta juhászait egy gazda Kecskeméten 11 hónapja
- Cipősarokkal ütlegelte főnökét, 140 óra közmunkát kapott a kaposvári nő 12 hónapja
- VW-dízelbotrány: Bíróság elé került az első csúcsvezető, és beismerő vallomást is tett 1 éve
- Végre pénzt ér a házimunka - legalábbis egy spanyol bíróság így gondolja 1 éve
- Új munkacsoport növelné az igazságszolgáltatás hatékonyságát 1 éve
- Modernkori rabszolgaság a világon 2 éve