Biztos egészségügyi védőháló egész évben
Évről évre emelkedik a magánegészségügyi szolgáltatókat felkeresők száma. Ezzel párhuzamosan a növekvő listaárak miatt látványosan nőtt az igény a munkaadók által adható egészségügyi támogatásokra is. Milyen trendek figyelhetők meg, milyen költséghatékony megoldások léteznek a piacon?
Kiss Andrást, az egyik legnagyobb hazai magánegészségügyi intézmény, a Budai Egészségközpont értékesítési és marketing igazgatóját kérdeztük a témáról.
Hogy változott az utóbbi években az emberek és a cégek betegséghez és egészségmegőrzéshez fűződő viszonya? Magánszolgáltatói oldalon mik a tapasztalatok?
A 2010-es évek eleje óta folyamatosan nő a munkavégzéssel, munkahellyel kapcsolatos egészségügyi problémák száma. Emellett nő azon egészségtudatos páciensek aránya is, akik időt szakítanak a szűrésekre, vizsgálatokra. Ugyanakkor az infláció ezt a szektort sem hagyta érintetlenül, emelkedtek a listaárak. Érthető tehát, hogy igénylik és kérik is munkáltatójuk támogatását és az egészségügyi hozzájárulást − mint juttatást − a munkavállalók.
Az említett tendenciával összhangban az egészségügyi szolgáltatások támogatása vállalati részről egyre népszerűbb juttatási formának számít. A folyamat már a covid előtt elkezdődött, a pandémia hatására pedig méginkább felerősödött. Mind több cég ismeri fel, hogy ez a juttatás nemcsak a munkavállalók motivációjára és lojalitására van pozitív hatással, de a vállalkozás versenyképességére is: az egészségmegőrzés révén csökkenthető a betegszabadságon és táppénzben töltött napok száma, ezzel együtt mérsékelhető az ezzel járó anyagi veszteség és helyettesítés-szervezési teher.
-
Kiss András, marketing és értékesítési igazgató, Budai Egészségközpont
Milyen lehetőségek kínálkoznak a költségek csökkentésére?
Trend, hogy a biztosítási konstrukciók egyre népszerűbbek itthon − akár úgy, hogy a munkáltató, akár úgy, hogy a magánszemély saját maga állja a díjat. Jól ismert, bevált pénztárcabarát megoldás az egészségpénztári finanszírozás is, amely által éves szinten 150 ezer Ft-ig igényelhető adójóváírás. Létezik ezen felül egy magánegészségügyi szolgáltatók által kínált, úgynevezett kártyás vagy átalánydíjas szolgáltatási forma is, amely keretében egy fix díjat kell befizetni, ennek fejében a szolgáltatások egy része díjmentesen vehető igénybe. Ez utóbbi is finanszírozható munkaadói részről, tehát adható juttatásként.
Ennél a megoldásnál a magánegészségügyi szolgáltatóval áll szerződésben a megrendelő, a fizetés közvetlenül a szolgáltató és a finanszírozó között történik. A kockázatot maga a szolgáltató viseli, tehát ha az adott átalánydíj felett költ az ügyfél, akkor az a magánegészségügyi szolgáltatóra háruló extra költség.
Milyen érv szól az átalánydíjas szolgáltatások mellett?
A biztosítási csomagoknál jelentős mértékben próbálják kordában tartani a felhasználást. Mit jelent ez? Vagy összeghatárt építenek be, vagy szűkítik a szolgáltatások, szakrendelések körét, esetleg bizonyos típusú krónikus betegségeket és az azokhoz kapcsolódó kezeléseket, kivizsgálásokat nem foglalják bele a csomagba.
Az általunk kínált átalánydíjas megoldás ezzel szemben sokkal kevesebb korlátozást, szabályozást alkalmaz. Csomagjainkban általában nincs, vagy nagyon kevés kizáró tényező van, több vizsgálatot tartalmaznak. Elmondható tehát, hogy az átalánydíjas csomagok tartalmukat tekintve kedvezőbbek, több egészségügyi probléma oldható meg, szűrhető ki általuk.
Az egészségbiztosításnál egy közvetítő call centeren keresztül szerveződnek a vizsgálatok. A közvetítő fél (a call centeren keresztül) dönti el, valóban jogos és indokolt-e az ügyféligény, és csak akkor támogatják a kérést, ha az szakorvos által indokolt, ha már panasz van. Így azonban nincs lehetőség preventív célú vizsgálatra.
Mi közvetlen kapcsolatban vagyunk ügyfeleinkkel, így gördülékeny az ügyintézési folyamat: kényelmesen, közvetlenül velünk lehet időpontot egyeztetni, információt kérni és időpontot módosítani.
Az átalánydíjas csomagok árban mennyire versenyképesek?
Létezik egy olyan törekvés, hogy a munkavállalók minél szélesebb körű szolgáltatást kapjanak, a másik, hogy munkaadói oldalról ezen szolgáltatás menedzselése kényelmesen és hatékonyan valósuljon meg úgy, hogy ne generáljon túl nagy költséget vállalati oldalon.
Sokat dolgoztunk mi is azon, hogy optimális választ adjunk a különböző igényekre. Több mint két évtizede érhetők el a Budai Egészségközpontban átalánydíjas csomagok, melyeket most a megnövekedett piaci igényekhez igazodva megújítottunk. Programjaink ma már árban teljes mértékben versenyképesek a biztosítói konstrukcióval, miközben több szolgáltatást nyújtanak, tehát többet kap a páciens ugyanolyan árfekvésben.
A versenyképes ár mellett hatalmas előny az igényre szabhatóság is. A cég adottságait, profilját és a létszámot figyelembe véve ügyfélre szabott, optimalizált megoldásokat kínálunk. A listaárak növekedését elnézve az átalánydíjas megoldás kiemelten jó választás lehet minden gondoskodó attitűdű cég számára.
Kiknek az érdeklődésére számítanak?
Budapesten három nagy, modern, igényesen kialakított rendelőegységben várjuk a pácienseket, ennek megfelelően elsősorban fővárosi, illetve főváros környéki partnerek érdeklődését várjuk.
Az átalánydíjas szolgáltatásokról bővebb információ kérhető a Budai Egészségközpont weboldalán.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett? 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre 2 hónapja
- 5 tipp, amivel megőrizhetjük arcbőrünk hidratáltságát 2 hónapja
- Csontpótlás saját darált csontból? 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- A sportiparban rejlő karrierlehetőségek 2 hónapja
- Górcső alatt a kollagén pótlásának lehetőségei 2 hónapja