"Az iskola segítsen megtalálni, mi minden lehet belőletek” – ezt üzente az államfő a diákoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem csupán tudást kell átadnia az iskolának, hanem azt is segítenie kell, hogy a gyerekek felismerjék saját képességeiket és megtalálják a nekik megfelelő utat – hangsúlyozta Baka András a tanévnyitón. Az államfő szerint egy jó pedagógus akkor is irányt mutat, amikor egy diák még nem tudja, mire lehet képes.
Az iskola többről szól, mint a tananyagról
Az oktatás szellemisége formálja a közösséget, megalapozza a nemzet jövőjét
– mondta Baka András a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén.
Az államfő szerinta pedagógusok munkája stratégiai jelentőségű az egész nemzet számára. A tanárok nem egyszerűen tananyagot adnak át: figyelnek a gyerekekre, fejlesztenek, példát mutatnak, bátorítanak, lelki erőt adnak, és sok esetben a családok, illetve a gyerekek szociális problémáival is találkoznak.
Baka András úgy fogalmazott: egy jó tanár nemcsak azt nézi, hogy mit tud a diák, hanem azt is, hogy mire lehet képes.
Mert az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy segítsen megtalálni, mi minden lehet belőletek
– üzente a diákoknak.
Egy jó pedagógus a kudarc után is irányt mutat
Az államfő szerint a gyerekek évekkel később sok mindent elfelejthetnek abból, amit az iskolában tanultak, arra azonban emlékezni fognak, hogy ki hitt bennük, ki bátorította őket, és ki vette észre bennük a tehetséget.
A pedagógus ezért akkor is fontos szerepet tölt be, amikor egy tanuló hibázik vagy kudarcot vall. Egy rosszul sikerült dolgozat, egy hibás válasz vagy egy sikertelen feladat nem lehet végleges ítélet. A lényeg, hogy a gyerek képes legyen újrakezdeni, kijavítani a hibát és ismét megpróbálni.
Baka András azt is hangsúlyozta: az iskolának meg kell tanítania a gyerekeket arra, hogy együttműködjenek, segítséget kérjenek és adjanak, elfogadják egymás különbözőségét, illetve kiálljanak azok mellett, akiknek támogatásra van szükségük.
Nem mindegy, milyen lehetőségeket kap egy gyerek
A köztársasági elnök külön kitért az esélyegyenlőség kérdésére is. Hangsúlyozta:
egy gyermek lehetőségeit nem határozhatja meg, hogy az ország melyik részén, nagyvárosban vagy kisebb településen nő fel.
Minden gyereknek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy tanuljon, fejlődjön, megtalálja, amiben tehetséges, és maga dönthessen arról, milyen úton szeretne továbbindulni.
A nagybajomi iskola ebből a szempontból is fontos példa – mondta az államfő. Az intézmény nemcsak oktat, hanem lehetőséget teremt a felzárkózásra, közösséget és biztonságot ad a kollégiumi ellátással, miközben sporttal, zenével, kirándulásokkal és tehetséggondozással is segíti a diákokat.
Baka András: a pedagógusi hivatás ma is kiemelt megbecsülést érdemel
Az államfő arról is beszélt, hogy a pedagógusok munkája történelmileg is nagy társadalmi megbecsülést élvezett. Mint mondta, nem véletlen, hogy a régi időkben a tanítói, tanári hivatást a legmagasabb fokú elismerés övezte, és véleménye szerint ez a megbecsülés ma is jár a pedagógusoknak.
Személyes tapasztalatból is ismeri a tanári munka hátterét: édesanyja pedagógus volt, felesége, Katalin pedig szintén a tanári pályát választotta. Ezért azt is látja, mennyi figyelem, felkészülés és munka áll egy-egy tanóra mögött.
Vidéki Prókátor: az államnak is felelőssége van a gyerekek esélyeiben
Az államfő gondolataihoz kapcsolódott a közösségi médiában Fülöp Botond ügyvéd, aki „Vidéki prókátor” néven vált ismertté. Bejegyzésében azt írta, teljes mértékben egyetért az államfő által megfogalmazottakkal, és szerinte az új alkotmányban is érdemes lenne egyértelműen rögzíteni az állam felelősségét a jövő generációival szemben.
Véleménye szerint ennek része kellene legyen a gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása és a társadalmi mobilitás erősítése. Minden gyermeknek meg kell kapnia az esélyt arra, hogy képességeinek és választott életpályájának megfelelő alap-, közép- és felsőfokú tanulmányokat folytathasson. Ehhez szerinte az államnak az oktatásban mérsékelnie kellene a különböző családi és társadalmi háttérből eredő anyagi különbségeket.
A kollégiumi férőhelyek bővítését is fontosnak tartja
A bejegyzés egyik hangsúlyos eleme a kollégiumi férőhelyek kérdése. A Vidéki Prókátor szerint a jelenlegi lakhatási és megélhetési költségek mellett sok család számára komoly terhet jelent a felsőoktatási tanulmányok finanszírozása.
Ezért nemzetstratégiai jelentőségűnek tartja az olcsó kollégiumi férőhelyek számának jelentős bővítését. Különösen az egyszülős családok, illetve azok a háztartások lehetnek nehéz helyzetben, ahol egyszerre több gyermek tanul felsőoktatási intézményben.
Érvelése szerint a megfelelő lehetőségek hiánya miatt tehetségek veszhetnek el, és olyan fiatalok életpályája törhet meg, akik egyébként képesek lennének magasabb szintű tanulmányokat folytatni.
A Vidéki Prókátor ezért üdvözölte, hogy állítása szerint a kollégiumi férőhelyek bővítése a kormány programjában is szerepel.
kép: Baka András köztársasági elnök beszédet mond a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén a Somogy vármegyei Nagybajomban 2026. szeptember 1-jén. MTI/Hegedüs Róbert
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

