A kéményseprők a Parlament előtt tiltakoztak
A kéményseprők követeléseit a a Kéményseprők Országos Szakszervezete öt pontban fogalmazta meg. A munkavállalók létbizonytalanságban érzik magukat a kéményseprési szolgáltatás átalakítása miatt, írja a Világgazdaság.
Vámos Csaba a szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, országosan jelenleg körülbelül 1000 kéményseprő dolgozik, ami az eddig regisztrált 1300-1400 főhöz képest drasztikus csökkenésnek számít. A kéményseprési szolgáltatás átalakításáról szóló törvény az önkormányzatoktól a katasztrófavédelemhez helyezi át a szolgáltatást. A Belügyminisztérium szerint ez nem ebben a formában szerepel a törvényjavaslatban.
A petíció harmadik pontjában a szakszervezet azt követeli, hogy ismerjék el jogilag a korábbi munkáltatóknál eltöltött éveket. Követelik továbbá, hogy a kéményseprők kapják vissza a közfeladatot ellátó személy státuszát. Valamint szeretnék, ha a Belügyminisztérium kikérné a véleményüket az új törvényről.
Világgazdaság
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 2 hónapja
- Egységes bértáblát követel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a felsőoktatási intézményekben 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Eldőlt, mennyivel emelkedik a BKM dolgozóinak bére 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja