A hatékony vezető öt ismérve
Nem a veleszületett tulajdonságok, sokkal inkább a döntései tesznek valakit sikeres vezetővé - derült ki egy felmérésből, amelyet a világ legnagyobb vállalatainak tanácsot adó cége végzett és a novekedes.hu osztott meg.
A közönség figyelmen kívül hagyta a veleszületett tulajdonságokat (például: intelligencia, extrovertáció, vonzerő) és inkább azokra a személyiségjegyekre koncentráltak, amelyek mondhatni teljesen az ember irányítása alá tartoznak (például: őszinteség, indulatkezelés, éleslátás).
Egy sikeres vezető - legalábbis Travis Bradberry felmérése alapján - a következő dolgokat teszi meg rendszeresen:
Megosztja az információt
Néhány felsőpozícióban lévő ember úgy gondolja, hogy az információ, amit megosztanak, csökkenti a hatalmukat és tekintélyüket.
Segíti mások előbbre jutását
A sikeres vezető figyelembe veszi mások véleményét, észrevételeit, és nyitott a beosztottak javaslataira is. Felhasználja a munkatársak visszajelzéseit a problémák közös megoldására.
Empatikusan áll az alkalmazottakhoz
Egy hatékony vezető arra, törekedik, hogy a munkavállalók szemszögéből nézze a dolgokat, ami nem azt jelenti, hogy naivan mindent elnéz a beosztottaknak.
Elismeri a jó munkát
Egy sikeres vezetőben nem merül fel az, hogy természetesnek vegye a kiváló munkát, hanem megdicsér érte, ha kiemelkedően teljesítenek beosztottai.
Tiszteli a beosztottak idejét
A sikeres vezető nem kelti azt a benyomást, hogy az ő ideje sokkal értékesebb, mint a dolgozóé: például nem várat meg másokat egy előre egyeztetett értekezlet előtt.
novekedes.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk
Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk
Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 3 hónapja