A juttatások is kedvezőbben adóznak júliustól
Az Országgyűlés már el is fogadta azt a törvényjavaslatot, mely 2 százalékkal csökkenti a szociális hozzájárulási adó mértékét 2019. július 1-től. Ez természetesen kedvezően hat a munkabérek terheire, de hasonló vagy akár magasabb adócsökkenést is hozhat a juttatások területén - írja Fata László cafeteria szakértő.
Természetesen a jövedelemként adózó juttatásoknál ugyanaz a 2 százalékos csökkenés jelenik meg, mint a munkabérnél. "Ez a pozitív hatás azonban a béren kívüli juttatásoknál is érzékelhető lesz" - figyelmeztet Fata László juttatási szakértő.
Míg júniusban például a Széchenyi Pihenő Kártyán az éves kereteken belül adott juttatásra a munkáltató 34,5 százalék adót fizet, addig ez az érték 2019. július 1. után már csak 32,5% lesz. Ezért érdemes odafigyelni a feltöltés időpontjára, hiszen néhány nap eltérés is érzékelhető megtakarítást eredményez a munkáltató vagy a munkavállaló számára.
Már a július elején adott béren kívüli juttatások esetében is alacsonyabb közteherrel számolhatnak a cégek.
Így például egy 2019. július 1. után adott 200.000 forintos Széchenyi Pihenő Kártya juttatás esetén 4.000 forint maradhat a munkáltatónál.
Amennyiben ezt ki kívánja adni a dolgozóknak a juttatás éves keretein belül maradva, úgy bő 3.000 forinttal többet kaphatnak a munkavállalók ugyanazzal a munkáltatói költséggel.
Ha a munkáltató az éves keretösszegeken felül is ad Széchenyi Pihenő Kártya feltöltést, akkor a keret feletti részre júniusban még 40,71 százalék adót kell fizetnie.
Ez a mérték a szociális hozzájárulási adó változásával 38,35 százalékra csökken 2019. július 1-től.
CafeteriaTrend

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- Bérszámfejtést illető változások a gyakorlatban vagy, ahol a naprakész tudás a precizitás egyik kulcsa! 1 hónapja
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja