Újratárgyalnák a jövő évi minimálbéremelést
Decemberben újranyitják a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalásokat, mert a gazdasági teljesítmény a vártnál kedvezőbb - írja a Népszava.
A Népszava szerint ismét megkezdődhetnek a jövő évi minimálbéremelés mértékéről szóló tárgyalások, így akár még az is megtörténhet, hogy a tervezett 8 százaléknál nagyobb mértékben nőnek január 1-jétől a legkisebb fizetések.
A bérmegállapodás az idei és a jövő évre is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést ír elő, így a minimálbér jelenleg bruttó 149 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 195 ezer forint. Jövőre előbbi bruttó 161 ezer, utóbbi bruttó 210 600 forintra nőne. A megállapodás azonban azt is rögzíti, hogy az emelés mértékét felül lehet vizsgálni.
A bérmegállapodás 2,7 százalékos inflációval, 3,9 százalékos GDP-növekedéssel, valamint 2,9 százalékos termelékenységnövekedéssel számol az idei évre nézve. Újratárgyalni akkor lehet a jövő évi összegeket, ha a végleges mutatók legalább 1 százalékkal eltérnek az előrejelzéstől, vagy a három mérőszám összesen legalább 2 százalékos eltérést mutat.
A jövő évi minimálbéremelés mértékének újratárgyalását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kezdeményezte.
Fotó:Pixabay
Népszava

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja