Új vállalkozóvá válást segítő program indul
A vállalkozás beindításához 6 hónapig az állam biztosítja a minimálbér összegét.
A háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzet ellenére éves alapon 19 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2023 márciusában, ezzel Magyarországon 4 millió 707 ezer főre emelkedett a munkavállalók száma - közölte a Gazdaságfejlesztési minisztérium pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent adataira reagálva. A szaktárca közleményében ismerteti: a munkanélküliek aránya 4 százalékot tett ki, ami a 7. legalacsonyabb az EU-ban. Külön eredmény, hogy az előző hónaphoz képest 0,9 százalékponttal csökkent a fiatalok munkanélkülisége (10,3 százalék), amely mintegy negyedével kedvezőbb az uniós (14,4 százalék) átlagnál. Az adatok rávilágítanak, hogy a kormány intézkedései hatékonyan és eredményesen védik meg a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatottságot, a családokat.
Annak érdekében, hogy hazánkban a foglalkoztatottság tovább bővüljön, 14 vármegyében és a fővárosban új vállalkozóvá válást elősegítő munkaerő-piaci program indul. A program keretében a jogi és pénzügyi alapismeretek megszerzése után az álláskeresőként nyilvántartottak üzleti tervet nyújthatnak be, amely alapján - pozitív elbírálás esetén - támogatást kaphatnak a vármegyei kormányhivataltól. A vállalkozás beindításához 6 hónapig az állam biztosítja a minimálbér összegét, azon felül pedig legfeljebb mintegy 3,5 millió forintos tőketámogatásban részesülhetnek az érintettek. A vállalkozás indítását elősegítő vármegyei programokról friss információt a helyi foglalkoztatási osztályok adnak, a részletek a foglalkoztatási portálon elérhetők - tájékoztat a GFM közleménye.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon (2021-2024. április) 4 napja
- Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme 4 napja
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások 5 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 1 hete
- Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya Magyarországon 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete