Új HR igazgató Deutsche Telekom IT Solutions-nél
2023. január 1-jétől Belley Éva tölti be a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) VP HR pozícióját. Az elmúlt időszakban megbízott HR vezetőként dolgozó szakember több mint másfél évtizede a DT-ITS csapatának tagja.
A közel 20 éves ICT tapasztalattal rendelkező Belley Éva az elmúlt években több, a teljes céget érintő projektért és programért volt felelős a 2020-as cégátalakítást és a kapcsolódó névváltást is beleértve, valamint a vállalat teljes belső és külső kommunikációs tevékenységét is felügyelte. A HR terület stratégiai és operatív irányítását a tavalyi év negyedik negyedévében vette át megbízott vezetőként, idén januártól pedig VP HR pozícióban felel a területért.
„Nagyon örülök a kinevezésnek és nagy várakozásokkal tekintek az elkövetkező időszakra. A szektor jelenleg is számos kihívással néz szembe, melyre a HR területén is folyamatosan hatékony válaszokat kell adnunk. Úgy gondolom, hogy ez az időszak a maga nehézségeivel együtt fontos lehetőség is számunkra, hogy jelentős, pozitív változásokat érjünk el a DT-ITS életében” – mondta el Belley Éva, a Deutsche Telekom IT Solutions HR igazgatója.
„Belley Éva karrierjének nagy részét a DT-ITS-nél építette, ahol átfogó projektek vezetőjeként komoly eredményeket ért el; kinevezése a teljes magyar csapat számára sikertörténet. Büszke vagyok, hogy személyében egy olyan HR igazgató került a vállalat vezetőségébe, aki jól ismeri és érti a kollégákat és a szervezet működését. Biztos vagyok benne, hogy stratégiai látásmódjával és nagy tapasztalatával tevékeny részese lesz vállalatunk további fejlődésének” – mondta el Kónya László, a Deutsche Telekom IT Solutions ügyvezető igazgatója.
Nyitókép: Belley Éva
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Magyar vezető a szlovákiai Telekom élén 3 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- Nem jött be, vége a 4 napos munkahétnek a Telekomnál 3 hónapja
- Új humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál 5 hónapja
- A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel 5 hónapja
- Új HR vezető a Praktikernél: Nagy-Jakab Andrea váltja Márton Katalint 6 hónapja
- Felmérés: mindössze a magyarok 3 százaléka számít rá, hogy javulni fog az anyagi helyzete 6 hónapja
- Új HR-igazgató a Central Médiacsoportnál 7 hónapja
- Új HR-igazgató az Euronics-nál 8 hónapja