kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Történelemtanárok Egylete: az utóbbi évek legjobb feladatsora volt az idei

Változatos, jól megoldható feladatsor volt az idei középszintű történelem érettségin, nagy szerepet kapott a forráselemzés. Gondot csak az okozhatott, ha az iskolákban az utolsó évben nem jutott idő a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak tanítására - mondta Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerdán az MTI-nek.

Több kollégájával együtt úgy gondolják, hogy az utóbbi két-három év legjobb feladatsora volt az idei középszintű érettségin - közölte. Nagyon fontosnak tartják, hogy a feladatok változatosak voltak: nemcsak a politikatörténet, hanem a gazdaság, a kultúra, az életmód is megjelent bennük. Szintén pozitívum, hogy nagy szerepet kapott a különböző források, így képek, diagramok, táblázatok, primer és szekunder szövegek értelmezése, elemzése: az ezekhez tartozó feladatokban valóban a forrásokkal kellett dolgozni, nem pedig csak "alibiként voltak ott" - fogalmazott a pedagógus.

Hozzátette: ez azért is jó, mert a diákoknak erre a kompetenciára a hétköznapi életben is szükségük van. Kiemelte a bolsevik diktatúrával kapcsolatos, retusált képet használó feladatot, mert a rendszerre nagyon jellemző eszközt mutatott be, emellett felhívta a diákok figyelmét a képek változtathatóságának jelenkori lehetőségére is. "Ez mintaképe a jó érettségi feladatnak" - hangsúlyozta.

Nehézséget okozhatott viszont a visegrádi négyek gazdasági fejlettségére vonatkozó feladat, hiszen könnyen lehet, hogy a rendszerváltás utáni időszakra már nem jutott idő a tanításban. Bár Miklósi László véleménye szerint a feladat megoldható volt pusztán egy oszlopdiagram értelmezésével is, kérdésesnek nevezte, hogy az ehhez szükséges kompetenciafejlesztésre mennyi idő jut a feszített tempót követelő, hatalmas tananyag mellett.

A szervezet vezetője szintén a nehezebb feladatok közé sorolta a helyi önkormányzatokra vonatkozót. Szerinte ez és a visegrádi négyekkel kapcsolatos feladat azzal a tanulsággal jár a tanárok és a diákok számára, hogy fontos időt szakítani mind a rendszerváltásra, mind az azóta eltelt időszakra.

Mint minden évben, idén is fontos lesz, hogy a javítókulcs pontosan milyen megoldásokat fogad el, például a holokauszttal kapcsolatos feladatnál a sárga csillag viselését illetően milyen szakkifejezést vártak a feladatsor összeállítói - fűzte hozzá.

Miklósi László megjegyezte: az idei feladatsor kettesre vagy hármasra könnyedén megoldható volt, de ahhoz, hogy valaki ötöst kaphasson, nagyon figyelmesen kellett végigolvasnia a feladatleírásokat, mert könnyen pontot veszíthetett, aki rosszul értelmezte őket.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így viszonyulnak az európaiak a nyelvtanuláshoz

A megkérdezettek szerint több munkalehetőség közül válogathat, aki megtanul egy új nyelvet. Teljes cikk

Ingyenes akkreditált továbbképzés indul tanároknak

Díjmentes, online elvégezhető, akkreditált pedagógustovábbképzési lehetőség nyílt a KRÉTA egyre népszerűbb Idegennyelvi Felkészítő Moduljához... Teljes cikk

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem (DE), az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a felsőoktatási intézmény és a város vezetői. Teljes cikk