kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Ennyivel emelkedik szomszédunkban a minimálbér

Szlovéniában a bruttó minimálbér idén 4,2 százalékkal, 1254 euróra (mintegy 482 ezer forint) emelkedik - jelentette be kedden Luka Mesec munkaügyi miniszter.

Szlovéniában az erről szóló törvény értelmében a minimálbért évente legalább egyszer a fogyasztói árak alakulásához indexálják. Tavaly decemberben az éves infláció 4,2 százalék volt a hivatalos statisztikai adatok szerint.

Az indexálás mértékének meghatározásakor a tárca más releváns szempontokat is figyelembe vesz, mint például a bérek alakulása, a bruttó hazai össztermék (GDP), a minimális megélhetési költségek, valamint a foglalkoztatás alakulása, és erről előzetesen konzultációt folytat a szociális partnerekkel. A tárcavezető kiemelte: idén egyetértettek a munkáltatókkal, akik a bizonytalan gazdasági helyzet miatt a minimális emelést javasolták. A szakszervezetek ugyanakkor többet vártak, legalább 7,5 százalékos emelést követeltek.

A minimálbér január 1-től emelkedik és 50,54 euróval lesz magasabb.

MTI

Így változtak a minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon 2011 és 2023. december 1. között - tekintse meg infógrafikánkat. 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek