Száznál is több dolgozót küldenek el az egri autóipari gyárból
A vállalat a piaci körülményekkel és a rendelésállomány csökkenésével magyarázza a döntést.
Összesen mintegy 110 munkavállalót bocsát el a német gyökerű ZF Hungária Kft. Egerben – írja a 24.hu. A vállalat 2024 utolsó negyedévében csoportos létszámleépítési programot hajtott végre, ami 60 dolgozót érintett, ez a cég munkaerő-állományának 3,5 százalékát jelenti. A döntést a kihívásokkal teli piaci körülmények és a rendelésállomány jelentős csökkenése indokolta. Az előrejelzések szerint 2025 első negyedévében újabb rendelésmennyiség-csökkenésre kell számítani, és várhatóan további 50 dolgozót érint majd a leépítés. A vállalat szerint az elbocsátások elsősorban az összeszerelő operátor, a gépkezelő és a logisztikai operátor pozíciókban dolgozókat érintik.
A cég anyavállalata, a ZF Friedrichshafen a világ negyedik legnagyobb autóipari beszállítója, mely elsősorban haszongépjárművekbe, valamint személygépkocsikba készülő sebességváltókat gyárt.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán a 24.hu-nak azt mondta, sok vállalat hajt végre leépítést, de több járműipari beszállító kisebb csoportokban hajtja végre a leépítéseket, hogy azok hivatalosan ne minősüljenek csoportosnak.
24.hu
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Hétfő délután az Országházban ellenzéki képviselők a kórházi kamerarendszerekről és az egészségügyi várólistákról is kérdezték a kormány tagjait. Teljes cikk
Az Országgyűlés 151 igen, 6 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását - írja az MTI. Teljes cikk
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember... Teljes cikk
- Ekkora egyszeri juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Elmondta a Bosch vezér, hány munkahely szűnik majd meg 2 hónapja
- Nőtt a létszámleépítések száma az Egyesült Államokban 2 hónapja
- Csaknem 1300 dolgozó veszíti el munkáját a szomszédunkban 3 hónapja
- Nem közölte a kormány, hogy hány embert bocsátanak el a Magyar Postától 3 hónapja
- Új támogatási program indul: az elbocsátott dolgozók azonnal munkára találhatnak 3 hónapja
- Optimistábban tekintünk a munkakereséssel járó kihívásokra, mint egy éve 3 hónapja
- Több ezer dolgozót rúg ki a Meta 3 hónapja
- Vészjósló adatok: a cégek majdnem fele elbocsátásokat tervez az AI miatt 3 hónapja
- A Magyar Postánál "programozott" leépítés zajlik 3 hónapja
- Nem kell pánikolni, de érdemes végiggondolni mi lenne, ha valaki elveszítené az állását 4 hónapja