Súlyos munkaerőhiánnyal küzd a MÁV
A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint folyamatosan nyílik a felvettek és a távozók közötti olló.
A MÁV-nál akkora a hiány a mozdonyvezetők, a jegykezelők és a kocsivizsgálók körében, hogy csak folyamatos túlórával tudják tartani a menetrendet - írja a Népszava. A lap szerint szeptember végére az érintettek többsége kimeríti az új Munka Törvénykönyve és a MÁV hatályos kollektív szerződésében meghatározott maximum 300 órás túlóra keretet is. Ezt követően a munkáltatónak nincs rá jogi lehetősége, hogy rendkívüli munkavégzést rendeljen el az alkalmazott számára. A túlórakeret extra díjazás fejében további száz órával növelhető, de erről a munkavállaló dönthet.
"Ha sokan döntenek úgy, hogy extra bér ellenében sem vállalják az újabb műszakokat, akkor nem lesz, aki elvezesse a vonatokat, kezelje a váltókat vagy éppen a jegyeket. Jó néhány vonalon a menetrendben szereplő járatokat sem tudják elindítani. Ez pedig azt jelenti, hogy a lassú jelek miatti késések mellett a járatkimaradások is borzolják majd az utasok idegeit" - mondta a Népszavának Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, aki szerint a helyzeten az sem segítenek a folyamatosan induló mozdonyvezető tanfolyami képzések sem, hiszen hónapokba telik, mire egy jelentkező munkába állhat. Felhívta a figyelmet, hogy 2025-2027-re nyugdíjba megy az a generáció, akik a MÁV munkavállalóinak derékhadát adják, és hirtelen több ezer dolgozót kell majd pótolni. Mint elmondta, folyamatosan nyílik a felvettek és a távozók közötti olló.
"Az utazó közönség is egyre frusztráltabb. Tettlegességig még nem fajultak a viták, de tagadhatatlanul egyre vasútellenesebb a közhangulat" - jelentette ki a VSZ elnöke.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Vasutasok a 18 fokról: Ez nem emberi munkavégzésre alkalmas hőmérséklet 2 éve
- Összeomlott a vonatközlekedés Nagy-Britanniában a sztrájk miatt 2 éve
- Bővít az Alstom, több mint száz embert vesznek fel 2 éve
- Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb brit vasutassztrájkja kezdődik 2 éve
- Sztrájk miatt bénulhat meg a közlekedés az Egyesült Királyságban 2 éve
- Valóra vált gyerekkori álom: munkába állt a MÁV-nál az első női mozdonyvezető 2 éve
- Dunakeszi Járműjavító: Csoportos leépítés nem lesz, de 11 embert elküldtek 2 éve
- Óriásberuházás Nagykanizsán: 1500 munkahelyet teremt a cseh Nymwag 2 éve
- Balázs Gáspár lett az Alstom új vezérigazgatója 3 éve
- Több mint félmillió ember tett valamilyen közlekedési vizsgát eddig idén 3 éve
- Gyakornoki programot hirdet a Knorr-Bremse Budapest 3 éve