kapubanner for mobile
Megjelent: 11 hónapja

Rövidebb munkaidővel próbálnak spórolni a vendéglátósok

Rövidített nyitvatartás és csökkentett konyhai üzemidő, hét eleji szabadnapok - mindent bevetnek a vendéglátósok, hogy valahogy ellensúlyozzák a kereslet csökkenését.

étterem nyitva tartás -

Csökkentett nyitvatartással, szabadnapokkal, óvatosan tervezett munkaerő-kapacitással indult a nyár a hazai vendéglátóhelyeken, ahol érzik a fizetőképes kereslet csökkenését, ami elsősorban a hét eleji napokon látványos - írja a Világgazdaság.

A hét eleji forgalom csökkenésében érzik a fizetőképes kereslet mérséklődését a hazai vendéglátóhelyeken, ahol emiatt a hét első vagy mindkét napját szabadnappá teszik, hogy a legnagyobb költségen, a béreken, illetve a szükséges munkaerőn spórolni tudjanak – mondta a lapnak Kovács László, a Magyar Vendéglátó Ipartestület (MVI) elnöke.

Sok helyen, ahol a vasárnap este sem tartozik a forgalmas időszakok közé, ekkor sem nyitnak már ki, és vannak olyan üzletek, ahol nemcsak komplett napok kihagyásával, hanem a hétköznapokat érintő nyitvatartási idő csökkentésével is védekeznek a felesleges kiadások ellen. 

Elterjedt, hogy szűkítik a konyhai üzemidőt, hogy például csak este kilencig vesznek fel ételrendelést, a szakácsok munkaidejét igyekeznek így csökkenteni. 

Hétvégén a közkedvelt helyek továbbra is telt házzal üzemelnek. A magyarországi vendéglátás árai mindeközben még mindig 30-50 százalékkal vannak a nyugat-európai átlag alatt, noha a költségeik közel azonosak.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk