kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken át egy sándorfalvi vállalkozó

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken át egy sándorfalvi építési vállalkozó, a gyanúsított az embertelen körülmények között elszállásolt sértettek egyikének nyugdíját is elvette - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Szanka Ferenc közölte, a vád szerint az épületbontással foglalkozó vállalkozó az egyik sértettet 1997-ben, a másikat 2007-ben vette magához azzal az ígérettel, hogy nekik lakhatást és élelmezést biztosít, cserében azoknak át kellett adniuk a nyugdíjukat és a személyes irataikat. A sértettek a vádlottnál egy disznóóllal és egy baromfiudvarral egybeépített fészerben laktak, áram és víz nélkül. A két férfi fizikai munkát végzett, főként bontásból származó téglákat tisztítottak.

A vádlott rendszeres bántalmazással arra kényszerítette őket, hogy ingyen dolgozzanak, az egyik sértettnek pedig a nyugdíját sem adta át. Az odaköltözéskor elvett bankkártyával és az ahhoz tartozó kóddal a pénzt fölvette, így mintegy 2,5 millió forint kárt okozva.

A vállalkozó fenyegetéssel arra is rákényszerítette a férfit, hogy írjon alá egy gépkocsi-hitelszerződést, amelyet hamis jövedelemigazolást fölhasználva intézett el. Az autó törlesztőrészletei közül a vádlott csupán néhányat fizetett be, ezzel 2,8 millió forint kárt okozott - közölte az ügyész.

A Szegedi Járási Ügyészség a vállalkozót súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, nagyobb kárt okozó csalás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.

A szabadlábon védekező vállalkozóval szemben a vádhatóság börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - tudatta a szóvivő.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek