Ötezer cég szűnt meg december óta Magyarországon
Több mint fél éve tart a tendencia, hogy több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak.
Decemberhez képest közel 5000-rel kevesebb cég volt márciusban - írja a Piac és Profit az Opten adatai alapján. Márciusban 30 százalékkal kevesebb cég alakult, mint amennyi meszűnt, ez a tendencia 6 hónapja tart. Az előző évek márciusi értékeihez képest az idén történt a legtöbb megszűnés, szám szerint 3699, ez 26 százalékkal több, mint az elmúlt hat év átlaga.
A megszűnések 70 százaléka végelszámolás miatt történt, ezek főleg a KATA változások után indultak el magas számban.
„Mindenképpen érdemes kiemelni a pozitívumát a végelszámolások megszűnésen belüli magas arányának, hiszen feltételezhetjük az eljárás mögötti indítékot, így nem tartogat meglepetést, és ki kell emelni, hogy a végelszámolással megszűntetett cégek nem hagynak maguk mögött adósságot” - jelentette ki Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 3 hónapja
- Kik alapítanak startupvállalkozásokat hazánkban? 3 hónapja
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - grafikon 4 hónapja
- A 15-74 éves foglalkoztatottak létszámának alakulása 5 hónapja
- Egy év alatt 18 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottak száma 5 hónapja
- Az üres álláshelyek száma szektoronként - grafikon 5 hónapja
- Kész német cég vásárlásának előnyei 5 hónapja
- Biztosítva van a "Budapest-család dolgozóinak" béremelése 6 hónapja
- Rekord: egy millióval dolgoznak többen mint 2010-ben 6 hónapja