kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Nem közmunkát, munkahelyet akarunk!

Elmaradt egyévi bérükért és munkahelyük megtartásáért demonstráltak a BÉM Borsodi Érc, Ásvány- és Nyersanyag Feldolgozó Mű Zrt. dolgozói. A 185 munkavállalóból ötvenen transzparensekkel vonultak az üzem elé. Számos családnál már kikapcsolták a vizet, a villanyt vagy a gázt.

A transzparenseken ilyen feliratok voltak olvashatók: Nem közmunkát, munkahelyet akarunk! Hozzátartozóink eltartottak eddig! Hogyan Tovább?

Szikszai András, a BÉM Zrt. Vasas Szakszervezet titkára a helyszínen azt mondta, eddig kitartottak, dolgoztak, holott a dolgozók csaknem egy év óta, összesen 45 ezer forintot kaptak, most már a munkabérüket szeretnék.

A gyár vesszőfutása két éve kezdődött. Először betört a víz, majd volt egy kábeltűz, de ekkor a munkások mindent megtettek a munkahelyükért. Azokat a támadásokat viszont, amelyeket a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület és sajókeresztúri önkormányzat indított ellenük, már nem tudták megoldani - részletezte Szikszai András. Megfogalmazása szerint az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, kommandós jelleggel ellenőrizte az üzemet, de semmi olyat nem talált, ami aggodalomra adott volna okot. Ám ez év februárban leállíttatta a cégnél a termelést. A tulajdonosok csődvédelmet kértek, de a szakszervezeti vezető megfogalmazása szerint ez esetben a dolgozónak semmi sem jár, csak az, ami hitelezők kielégítése után megmarad.

Szikszai András rámutatott: a munkavállalók csak ígéreteket kaptak új befektetőről, munkáról, arról, hogy "újraélesztik a gyárat, mint sokszor ezelőtt", de ez idáig semmi sem történt.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk