Negyvenmillió forinttal támogatja a mérnökképzést a Mavir
Ötéves megállapodást kötött két, a hazai villamosmérnök-képzést támogató alapítvánnyal a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. Az Energetikus-képzést Támogató Alapítvány és a Kandó Alapítvány összesen 20-20 millió forintnyi támogatást kap a rendszerirányítótól.
A Mavir szakdolgozatok és tanulmányok elkészítéséhez kapcsolódó kutatómunkákat kíván támogatni olyan, a rendszerirányító szakmai tevékenységéhez kapcsolódó témakörökben, mint a megújuló energia termelés integrálása, a háztartási és egyéb kiserőművek üzeme, a nagyerőművi blokkok dinamikus viselkedésének vagy a nagyfeszültségű távvezetékek üzemzavari dinamikus túlterhelhetőségének vizsgálata, illetve az okos hálózatok és okos mérés, valamint azok bevezetési lehetőségei.
A program két felsőoktatási intézmény, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karát és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamos- és hőenergetikai képzést folytató tanszékeit érinti.
A közelmúltban már számos Mavir-pályázat és ösztöndíjprogram bizonyította, hogy az azokban résztvevő hallgatók később karrier-lehetőséget is kapnak a programot támogató rendszerirányítónál - áll a közleményben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 1 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 3 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete