Munkásszállásokat bérel alkalmazottainak a rendőrség a fővárosban
A szálláshelyek egy részén azokat a dolgozókat helyezik majd el, akik nem rendelkeznek budapesti lakhellyel.
Háromszáz főnek akar állandó munkásszállást biztosítani a fővárosban a rendőrség azzal a közbeszerzéssel, amellyel több százezer vendégéjszakát kötnének le – írja a Népszava. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte a lappal: korábban is kötöttek le szállásokat, a pályázatot azért írták ki, mert a korábbi szerződésük lejárt. A kiírás szerint a rendőrségnek 438.300 vendégéjszakára van szüksége, ami akár 30 százalékkal is bővíthető. A lap megkérdezte a főkapitányságot, minek köszönhető, hogy ennyi rendőr érkezik Budapestre.
A válasz szerint a szálláshelyek egy részén a budapesti lakhellyel nem rendelkező hivatásos vagy civil alkalmazottakat helyezik majd el, akik más módon nem tudnának eljutni munkahelyükre. A többi férőhelyre akkor lesz szükség, ha „valamely jelentős humánerőforrást igénylő, egyedi szolgálati feladat ellátása céljából más rendőri szerv állományát kell Budapesten elszállásolni”. Úgy számolnak, hogy a rendkívüli helyzeteket nem számolva 300 alkalmazottat kell majd elszállásolniuk.
A munkásszállások foglalását a BRFK költségvetése biztosítja. Fontos szempontnak tartották, hogy a szállások olcsók legyenek, ugyanakkor kikötötték, hogy legyen internethozzáférés, a rendőrök ne keveredjenek civilekkel, és hogy a szállás jól megközelíthető legyen tömegközlekedéssel.
Népszava
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 5 hónapja
- Szigorodnak a munkásszállás-építés támogatásának feltételei 6 hónapja
- Elindult a rendőrségi karrierportál 7 hónapja
- Felmondtak a hetedikes lányt zaklató iskolaőrnek, de eljárás nem indul ellene 1 éve
- A határvadászok tizede már felmondott, újak jelentkezését várják 1 éve
- Ötszáz határvadász állt szolgálatba Csongrád-Csanád megyében 2 éve
- Lövészeti és alapvető emberi jogi ismereteket is tanulnak a határvadászok 2 éve
- 2200 határvadász jelentkezését várják 2 éve
- Határvadászokat toboroz a Belügyminisztérium 2 éve
- Hiába a könnyítések, felére esett vissza a rendőrképzésre jelentkezők száma 2 éve
- Erős a gyanú: Szerszámokkal és konzervekkel is korrumpálták az autópálya-rendőröket 2 éve