Önkéntesként a Margitszigeten – összekovácsol az árvíz elleni harc

Nem volt egyszerű bejutni

Mivel egy árvíz nem sétagalopp, megpróbálok a helyzethez illően öltözködni: óra, ékszer, gyűrű és retikül ezúttal marad otthon, de előkerül a korábbi, hegyvidéki túrák alkalmával már jól bejáratott túracipő és vízhatlan dzseki is. Csütörtök késő délelőtt indulok a Margitszigetre: itt, tekintettel a rendkívüli helyzetre, már a villamos sem áll meg, csak egy megállóval odébb. A Margitsziget bejáratánál álló kordonok előtt aztán legalább 40-en várunk a bebocsátásra - ami itt nem megy túl gyorsan. Egyrészt a szigetről kifelé tartók szerint most is sokan vannak még bent segítők, miközben újabb, katasztrófavédőkkel teli busz gördül be a szigetre. Eközben a villamossínektől néhány méterre külföldi turisták figyelik érdeklődve a tömeget és azt, hogyan sodor a megemelkedett vízszintű Duna itt-ott néhány kisebb uszadék fát.

Valaki Bács-Kiskun megyéből jött

Az önkéntesek mindenesetre elég sokszínű öltözetben várakoznak bevetésre. Egyesek túraruhában, profi túrabakancsban, civilként is terepszínű military-nadrágban, mint a hivatásos katonák. Kicsit odébb már színes esőkabátosok, de sok a farmeres, kapucnis pólós fiatal is. A fiatalabb lányok most sem dobják sutba a divatot: van itt trendi, fekete gumicsizma jókora masnival (!), miközben sokan az árvízi önkéntes munka "előszobájában" még a sminkjükért is aggódnak. Még mielőtt elszabadulnának az előítéletek: közülük többen napok óta kitartóan segédkeznek a töltések mellett, ételt készítenek, kávét, teát töltenek, homokzsákokat hoznak feltöltésre és segítenek a lapátolóknak. (Ők korábban már feliratkoztak, de most kerültek újból sorra a segítségnyújtásnál.) "Van itt olyan önkéntes, aki Bács-Kiskun megyéből jött azért, mert korábbi árvizeknél a fővárosiak mentek hozzájuk segíteni" - magyarázza Niki. A huszonéves, korábban minőségellenőrként dolgozó lány jelenleg munkanélküli. "Most van egy csomó szabadidőm és legalább hasznosan töltöm ezt az időszakot, ha már egyébként is helyzet van."

Munkanélküli, diák, egészségügyis, nyugdíjas…

Bő félórás várakozás után megszületik a döntés: aki korábban regisztrált, az mehet, aki még nem, az pótolja gyorsan a hiányosságot a várakozás helyszínéül szolgáló Atlétikai Sportcentrum előterében. Gyorsan fel is iratkozunk a listára: eközben a segítők vízhatlan mellényeket osztogatnak és belépésre jogosító, vékony papírkarszalagot - enélkül az árvíz időszakában tilos is a Margitszigeten tartózkodni. Az önkéntes tömeg hamarosan utasítást kap: így aztán átvonulunk a Hajós Alfréd uszoda mellé. A réten egy darabig jobbára tétován nézelődnek az önkéntesek, a helyzet azért mindenkinek új. Közben szemerkélni kezd az eső. Így "Menjenek csak be oda, nyugodtan!" felszólítással az alig pár lépésnyire található étkezősátorba irányítanak bennünket. Bent hosszú padok fogadnak: a sátorban kávéfőző, tea, ásványvíz és rengeteg, az önkénteseknek épp készülő zsíros és lekváros kenyér. Az önkéntes társaság itt is változatos: van köztük nemrégiben nyugdíjazott, idős úr, szabadnapos egészségügyi dolgozó, de asszisztens, magát épp hasznossá tevő munkanélküli és diák is.

20 kilónál nagyobb terhet nem emelhetnek

Körülnézünk kicsit, odébb, a part mentén is, de mivel itt már mindenkinek van feladata, a leglelkesebb aktivisták szinte egymás kezéből kapkodnák ki a lapátot és a zsákokat, végül "gasztronómiai vonalon" kezdjük el igazából az önkéntességet. (Az árvízvédelmi munkaügyi szabályzat szerint a nők amúgy sem végezhetnek fizikai munkát és férfiként sem lehet kézi erővel 20 kg-nál nagyobb terheket mozgatni, hirdeti a több ponton is kihelyezett szabályzat.) Az elkövetkezendő órák alatt így végeláthatatlan mennyiségben gyártjuk a zsíros és lekváros kenyereket a hősies homokzsákkészítőknek és cipelőknek. Hagymával, hagyma nélkül, sósan, sótlanul, kicsiben és nagyban, több vödörnyi zsírt és temérdek szelet kenyeret felhasználva. Kicsit túl is öltöztem a projektet, ehhez nem kellett volna vízhatlan dzsekit húzni…

Mit adott a munka?

Viszont a hangulat végig elképesztően jó a munka alatt - az árvízvédelem valahogy összekovácsolta az embereket. Toleránsak, szolidárisak, udvariasak, közösen mozdulnak a cél érdekében - ha nem a saját szememmel látom, azt hinném, a cikkíró szentimentális. Ebben a környezetben nem olcsó PR-fogás összetartásról beszélni - de legalább a tankönyvi leíráson túl bebizonyosodott, hogy az önkéntesség igenis hatékonyan fejleszti a csapatszellemet és a munkavállalóknak is jót tesznek a közhasznú, önkéntes programok. Érdemes tehát részt venni hasonlókon, normál hétköznapokon. Jó, nyilván nem az az ideáis, ha ennek az apropója természeti katasztrófa meg évszázados árvíz.

Takács Gabriella, 2013. június 7.