kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Gyermekmunka és sanyarú körülmények a Samsung kínai gyáraiban

A Samsung kínai gyáraiban is találtak súlyos visszaéléseket, míg februárban az Apple beszállítóit marasztalta el a Fair Labour Association (FLA) munkajogi szervezet, most a China Labor Watch (CLW) nem-kormányzati szervezet a riválisnál talált hasonló problémákat - derül ki a CLW által kiadott 122 oldalas jelentésből.

A dél-koreai elektronikai óriáscég a végletekig dolgoztatja munkásait, akik gyakran a megengedett túlóra ötszörösét, vagyis 36 helyett közel kétszáz óra pluszmunkát is teljesítenek egy hónapban, nem engedélyezi számukra, hogy munka közben leüljenek és alapvető jogaiktól fosztja meg őket - részletezi a CLW.


A munkajogi szervezet a Samsung hat, beszállítóinak pedig két gyárában vizsgálódott, és kivétel nélkül mindegyikben visszaéléseket talált. A mobiltelefonokat, televíziókat és más háztartási eszközöket elő- és összeállító gyárakban dolgozóknak naponta gyakran 11-12 órát is állniuk kell, miközben éppen csak teljesíthető munkavégzési ütemet diktálnak nekik.


Havi 1 szabadnap, fizikai bántalmazás


A jelentés szerint például a vállalat egyik tiencsini beszállítójánál öt másodpercük van egy-egy mobiltelefon-tartó összeszerelésére. A munkások bérét olyan alacsonyan tartja a gyár, hogy azok kénytelenek túlórát vállalni, sokaknak emellett havonta mindössze egyetlen szabadnapjuk van.


A gyárakban kiskorúakat is alkalmaznak, gyakran veszélyes körülmények között, őket is túlórára kényszerítve. A dolgozók nem ritkán szóbeli és fizikai bántalmazásnak vannak kitéve, s ha sérelem éri őket, nincs hová fordulniuk - áll a jelentésben.


A jelentésre reagálva szerdán a Samsung képviselői úgy fogalmaztak: tisztában vannak a tanulmány állításaival és a jövőben újraértékelik kínai gyáraik munkagyakorlatát, így felülvizsgálják a többi közt a dolgozók munkaidejét (MTI).


2012. szeptember 6.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek