Megtakarítások: a fiatalok nem húznák sokáig a félretett pénzükből
A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes adatok szerint sokan csak nagyon rövid ideig tudnának megélni a felhalmozott tartalékaikból – erre jutott a legfrissebb K&H ifjúsági index. Az érintett 19-29 évesek többsége – 63 százaléka – maximum hat hónapig tudná finanszírozni az életét bevétel nélkül.
Az utóbbi időszakban fókuszba kerültek a megtakarítások. A tavalyelőtti extrém infláció miatt sokan vészüzemmódra kapcsoltak - azaz számos háztartás kénytelen volt hozzányúlni a korábban felhalmozott tartalékaihoz -, ám a múlt év már kedvezőbben alakult, hiszen a lelassuló infláció és az átlagfizetések emelkedése pozitív tartományba húzta a reálbéreket, így megindulhatott a tartalékok feltöltése.
A legfrissebb K&H ifjúsági index azt vizsgálta, hogy a 19-29 évesek – dolgozók, diákok és más inaktívak – közül mennyien rendelkeznek tartalékkal, annak mekkora az összege, valamint, hogy mennyi időre elég a megspórolt összeg. Az eredmények felemásnak mondhatóak.
100 ezer forint alatt
A kutatás szerint sok fiatalnak egyáltalán nincs megtakarítása, arányuk 43 százalékot tett ki a múlt év utolsó negyedévében. Ezzel szemben 57 százalékuk rendelkezik megspórolt pénzzel, de ezen belül nagy a szórás: 17 százalékuk kevesebb mint 100 ezer forintról számolt be, 11 százalékuk 100-249 ezer forintról beszélt.
A fiatalok kevesebb mint negyede, konkrétan 23 százaléka tud felmutatni 500 ezer forintnál nagyobb összeget, míg 9 százalékuk nyilatkozott 2 millió forint feletti tételről. Ha a számításba nulla forinttal belevesszük a félretett pénzzel nem rendelkezőket, akkor 669 ezer forintos átlagos megtakarítási összeget kapunk.
Hány hónap?
A megtakarítások alakulása alapján nem meglepetés az, hogy sok fiatal viszonylag rövid ideig tudna megélni a megspórolt pénzből, ha esetleg nem lenne bevétele. A kutatás szerint jövedelem nélkül még a megtakarítással rendelkezők 34 százaléka is mindössze egy hónapig tudna megélni, 23 százalékuk maximum három hónappal számolhat, 17 százalékuknál ugyanez az időtáv legfeljebb hat hónap lehet - tehát a többség fél évnél tovább semmiképp sem tudna megélni bevétel hiányában. A másik oldalt képviseli az a 10-10 százalék, akik legfeljebb 1 évig vagy több mint 1 évig tudnák finanszírozni az életüket.
Ebből következik, hogy még a takarékoskodó fiataloknak is mindössze 37 százaléka „lát” három hónapnál távolabbra. Ez hibahatáron belüli emelkedést jelent a múlt év harmadik negyedévére vonatkozó 35 százalékhoz képest, jóval elmarad viszont a tavalyi második negyedévben mért 44 százalékos szinttől.
A felmérés több mint tízéves – 2012 végétől indult – történetében átlagosan a fiatalok valamivel több mint 34 százalékának volt három hónapnál nagyobb időtávra elegendő tartaléka. A csúcsérték 47 százalékos volt, ez az eredmény 2016 végén született. A legalacsonyabb, 27 százalékos arány 2014 és 2021 elejét jellemezte.
kép: freepik
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Hétfő délután az Országházban ellenzéki képviselők a kórházi kamerarendszerekről és az egészségügyi várólistákról is kérdezték a kormány tagjait. Teljes cikk
Az Országgyűlés 151 igen, 6 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását - írja az MTI. Teljes cikk
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember... Teljes cikk
- Jelentősen optimistábbak a fiatalok a karrierlehetőségeiket illetően 2 hónapja
- Fiatalok foglalkoztatását segítő szervezeteket támogat a Citi 3 hónapja
- Rekordszintre nőtt a fiatalok jövedelme - átlagosan ennyiből gazdálkodnak 3 hónapja
- Mégsem élünk olyan jól, mint ahogy az MNB adatai mutatják? - Ekkora a magyarok vagyona 4 hónapja
- Meglepő adat: a Z generációsok nagy része életközépi válságban szenved 4 hónapja
- Nyugdíj-megtakarítás: hogyan készüljünk fel anyagilag a nyugdíjas évekre? 4 hónapja
- Könnyebb lesz az élet vagy nem lesz munkánk? Ezt gondolják a magyarok az MI-ről 5 hónapja
- Hány hónapig tudnád magad bevétel nélkül fenntartani? Itt tartanak a középkorúak 5 hónapja
- Ezért tartják fontosnak a pénzügyi tudást a magyarok 5 hónapja
- Mire számítanak a fiatalok a fizetésükkel kapcsolatban? 5 hónapja
- Kétszer annyit tesznek félre havonta a magyarok, mint öt éve 6 hónapja