Meglepő, hol nőtt leginkább a munkabalesetek száma
A gazdaság szinte valamennyi ágazatában több baleset történt 2021-ben, mint 2020-ban. Leginkább a művészet, szórakoztatás és szabadidő ágazat okoz meglepetés - tájékoztat az Eurostat.
2021-ben az EU-ban közel 2,88 millió nem halálos kimenetelű munkabaleset vezetett ahhoz, hogy a munkavállalók négy vagy annál több napot hiányoztak a munkahelyükről, ami 6 százalékkal több, mint 2020-ban (+150 941 baleset). Ez a növekedés valószínűleg a COVID-19 világjárványhoz kapcsolódó 2020-as általános lassulást követő gazdasági fellendüléssel függ össze. 2021-ben 3347 munkabaleset volt halálos kimenetelű (az összes baleset 0,1 százaléka), ami 11 esettel kevesebbet jelent 2020-hoz képest.
A 2020-as évhez hasonlóan 2021-ben is a 7-13 napos munkából való távolléttel járó balesetek voltak a leggyakoribb balesettípusok, összesen 761 988 (az összes baleset 26 százaléka). A második leggyakoribb balesettípus 2021-ben az 1-3 hónapos távolléttel járó balesetek voltak (543 076; az összes baleset 19% százaléka). A kevésbé súlyos balesettípusok (4-6 napos munkából való távollét) a harmadik leggyakoribbak voltak (487 049; az összes baleset 17 százaléka).
2021-ben a halálos kimenetelű balesetek voltak a legkevésbé gyakoriak a balesetek súlyossága szerint.
2021-ben a gazdaság szinte valamennyi ágazatában több baleset történt, mint 2020-ban. Leginkább a "művészet, szórakoztatás és szabadidő" ágazatban nőtt jelentősen a balesetek száma (+21 százalék) 2021-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, amelyet szorosan követett az adminisztratív és szolgáltatást támogató ágazat (+19 százalék) valamint a szállítás és raktározás szektor (+15 százalék).
Eurostat
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 1 hónapja
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja
- Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak 2 hónapja
- Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban 2 hónapja
- Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa 3 hónapja
- Ennyi közútkezelő halt meg munka közben az elmúlt években 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja