Mabisz: a magyar lakosság csaknem 10 százalékának van nyugdíjbiztosítása
A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a tavalyi rendhagyó év volt, mert a kisgyermekes családok visszakapták a befizetett személyi jövedelemadójukat.
Magyarországon mintegy 445 ezer nyugdíjbiztosítási szerződés jut a közel 4,9 milliós aktív korú népességre, így a lakosság körülbelül 10 százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden. A szervezet közleményében felidézte: Magyarországon 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre történő öngondoskodást, azóta vehető igénybe adójóváírás a nyugdíjbiztosítások díjai után, ami a befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Az öngondoskodást segíti az is, hogy az adóból visszajáró összeget az adóhivatal a biztosítónál vezetett számlára utalja, ezzel is növelve az időskori megtakarítás összegét. Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, év végén jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor; idén már csak néhány hét maradt a keretek kihasználására - jelezte a szövetség.
A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A Mabisz közleménye szerint a tavalyi rendhagyó év volt, mert a kisgyermekes családok visszakapták a befizetett személyi jövedelemadójukat. Emiatt csak azok vehették tavaly igénybe a nyugdíjbiztosítási befizetéseik után járó adójóváírást, akik nem tartoztak az szja-visszatérítésre jogosultak körébe, valamint azok, akiknek az szja-visszatérítés 800 ezer forintos felső határán túl is maradt annyi adója, hogy a nyugdíjcélú befizetésekhez kapcsolódó adójóváírást is igénybe vegyék.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a 2021-es adóévre még így is több mint 255 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, 13 milliárd forintot meghaladó összegben. Ez fejenként átlag 52 ezer forint feletti adókedvezményt jelent, ami a legmagasabb a kedvezmény 2014-es bevezetése óta - közölte a Mabisz. Az idei harmadik negyedév végén a folyamatos és az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítási szerződések díjbevétele meghaladta a 93 milliárd forintot. Emellett az eseti díjbefizetések értéke megközelítette a 14 milliárdot. Az egyes szerződésekre jutó éves befizetések összege, vagyis az átlagdíj is évek óta emelkedik, 2021 végén a folyamatos díjas nyugdíjbiztosítási szerződések esetében 277 ezer forint volt. Ez az összeg átlagosan több mint 55 ezer forintos adójóváírásra jogosít, vagyis bőven van még lehetőség a maximális adójóváírásra jogosító befizetések eléréséhez - hívta fel a figyelmet a Mabisz.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete