LMP: a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítása nélkül nem lehet demográfiai fordulat
Kanász-Nagy Máté felhívta a figyelmet a felmérésre, mely szerint minden második magyar fiatal külföldön képzeli el a jövőjét.
A kormány családpolitikája kudarcos, és a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítása nélkül nem lehet demográfiai fordulatot elérni - jelentette ki az LMP frakcióvezető-helyettese hétfői online sajtótájékoztatóján. Kanász-Nagy Máté azt mondta: ma Magyarországon a fiatalok elvándorlása az egyik legsúlyosabb probléma. Jelenleg négy-ötszázezer magyar dolgozik külföldön, aki az elmúlt bő egy évtizedben vándorolt ki Nyugat-Európa számos országába, mert nem találta meg itthon a számításaikat - tette hozzá. Az ellenzéki politikus szerint a kormány súlyos hibát vétett akkor, amikor nem tudásalapú társadalmat hozott létre, hanem a teljes magyar gazdaságot arra építette, hogy kiszolgálja a multinacionális vállalatokat, hogy "összeszerelő üzemet varázsoljanak Magyarországból".
Ezek a munkahelyek alacsony jövedelmű, alacsony hozzáadott értékű munkát jelentenek, ami nem elég vonzó a fiataloknak - mondta az OTP Fáy András Alapítvány felmérésének adataira hivatkozva, amely szerint minden második 16-24 év közötti magyar fiatal külföldön képzeli el a jövőjét. Szólt a Hazaváró Irodák rendszeréről is, amelyet egy kommunikációs trükknek nevezett, mondván, azok alapszintű tanácsokon túl semmi más segítséget nem nyújtanak, és nem is külföldön vannak, hanem magyar nagyvárosokban. Kanász-Nagy Máté ezért írásban fordul a kormányhoz a programmal kapcsolatban, amelyről a közösségi média eszközein keresztül a külföldön dolgozó fiatalok véleményét is megkérdezik. Az LMP frakcióvezető-helyettese a KSH által közzétett demográfiai gyorsjelentés adatait elkeserítőnek minősítette, és azt mondta: a népességszám nyolc hónapja tartó csökkenése is arra mutat rá, hogy nem lehet demográfiai fordulatot elérni a külföldre költözött fiatalok hazahozatala nélkül.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja