kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Lesz munka bőven a kecskeméti Mercedes-gyárban

A tervek szerint ebben a hónapban indulhat a sorozatgyártás a német cég hazai üzemében, ahol a jelek szerint lesz munkájuk a dolgozóknak, hiszen a vállalat februárban új eladási csúcsot döntött, így szükség lesz a kecskeméti gyár csatasorba állítására, hogy a megrendeléseket teljesítsék.

Az előzetes tervek szerint márciusban kezdheti meg a termelést a Mercedes kecskeméti gyára, ahol a cég új A- és B-osztályú modelljeit fogják gyártani. A német autógyár már tavaly decemberben bejelentette, hogy felvették a kétezredik dolgozót Kecskeméten, idén pedig tovább folytatják a toborzást, hogy elérjék a kitűzött 2500 főt. A gyár honlapja továbbra is hirdeti a toborzásokat, most pénteken például Szolnokon várnak fényező, elektrotechnikai, mechatronikai, karbantartó, karosszérialakatos, lakatos, autószerelő, szerszámkészítő vagy ipari technikusi, elektromechanikai műszerész végzettséggel rendelkező pályázókat.

A német cég 2008-ben döntött úgy, hogy hazánkban építi fel új gyárát, mely évi százezer autó elkészítésére lesz majd alkalmas. A vállalat a korábbi A- és B-osztályokat újítaná fel, ezek készülhetnek Kecskeméten is. Az elmúlt három évben fokozatosan épült fel a gyár, tavaly szeptemberben már bemutatták az első Kecskeméten készült B-osztályú Mercedeseket, azonban azokat akkor még nem lehetett fotózni.

"Szeptemberben elkezdődtek a gyártási teszt különböző fázisai. Ennek keretében tesztautókat gyártanak, melyekkel optimalizálják a termelési folyamatokat, különös tekintettel arra, hogy a sorozatgyártás megkezdéséig minden folyamat biztosítsa a Mercedes csúcsminőséget. A tesztüzem során számos járművet gyártottak a kecskeméti gyárban, melyeket a gyár területén kívül csak erre megfelelő jogosítvánnyal rendelkező szakértők vezethetnek. Sokan találkozhattak már Kecskeméten és környékén "Az új B-osztály - Made in Kecskemét" feliratú, éppen próbaúton lévő járművekkel. A próbagyártás befejeztével jövő év első negyedévében legördülnek az első ügyfélautók a gyártósorról" - írta decemberi közleményében a gyár. A gyár honlapján a gyárnyitás időpontját továbbra is 2012 márciusára teszik, konkrét időpont egyelőre nincs.


Bőven lesz megrendelés



A Daimler hétfőn kiadott közleménye arra utal, hogy Kecskeméten is bőven lesz munkája az új gyárnak: a német anyacég februárban újabb értékesítési rekordot döntött, így folytatódik az erős évkezdés. A cég eladásai világszinten 20,3 százalékkal nőttek, ami a közlemény szerint hozzájárul ahhoz, hogy a Mercedes elérje kitűzött célját, és új rekordot döntsön az első negyedévben.

A magyar gyár szempontjából azért különösen jók az adatok, mert az eladási rekord nem kis részben az új B-osztálynak volt köszönhető, melyből a tavalyi premier óta már 100 ezer darabot adott el a gyártó, aki további növekedésre számít ezen a téren.

A Daimler tájékoztatása szerint a nagyobb piacok közül Németországban 21,6 százalékos volt a növekedés az eladásokat tekintve 2011 februárjához képest, Kínában 57,5 százalékkal több Mercedest adtak el, míg az Egyesült Államokban 16,9 százalékkal tudott növekedni a cég. Az idei év első két hónapjában összesen 182 568 autót adott el a vállalat, ami 12,6 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakának adatánál. Februárban az orosz piacon is újabb rekordot döntött a német gyártó eladásait tekintve, ami a magyar gyár szempontjából kiemelten fontos lehet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Daimler tervei szerint mikorra futhat fel teljes kapacitásra a kecskeméti üzem, illetve a jelenlegi számok alapján erre szükség lesz-e. A cég a Magyarországon gyártásra kerülő modellek közül egyelőre csak az új B-osztályt értékesíti, ebből februárban közel tízezer darabot adtak el világszerte. A másik modellt, az új A-osztályú Mercedest csak a napokban mutatja be hivatalosan a gyártó.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk