Lemond a pápa - márciusban már új vezetője lehet az egyháznak
XVI. Benedek lemondásának bejelentését követően azonnal sajtótájékoztatót hívott össze a Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
A szóvivő Angelo Sodano bíborosnak, volt szentszéki államtitkárnak, a bíborosi kollégium vezetőjének szavait idézte, aki "derült égből villámcsapásnak" nevezte XVI. Benedek bejelentését. Lombardi hangoztatta, hogy értesülései szerint nem hirtelen hozott döntésről van szó. Kizárta, hogy a pápa betegség vagy depresszió miatt távozna tisztségéből. Döntésében nem befolyásolta az sem, hogy különböző botrányok rázták meg az egyházat. A pápa úgy érezte, "nincsen egyensúly ereje és feladata között" - fogalmazott Lombardi.
XVI. Benedek február 28-án este nyolc óráig végzi tevékenységét funkciói teljes betöltésével. Utána Szent Péter trónja megüresedik - mondta Lombardi. Elmondta, nem tudja, a pápa miért ezt az időpontot választotta. A szóvivő bejelentette, hogy XVI. Benedek február 28-tól a Róma közeli Castelgandolfo rezidenciájára költözik át. Később a Vatikánban fog élni, a pápai állam falai között klauzúrában élő nővérek kolostorában.
A szóvivő szerint a Vatikán szándéka az, hogy minél előbb megtartsa a konklávét, amelyen a pápaválasztó bíborosok új pápát választanak. A konklávét XVI. Benedek lemondása után 15-20 nappal hívhatnák össze. "Márciusra, talán már húsvétra új pápa vezetheti az egyházat"- jelentette ki Lombardi, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek nem vesz részt utódja megválasztásában.
A pápaválasztás szabályait 2007 júniusában változtatták meg: korábban elegendő volt az egyszerű többség, de innentől kezdve a konklávé részvevői legalább kétharmadának támogatása szükséges az új egyházfő megválasztásához. Elmondta, hogy a következő napokban folyamatosan informálják a sajtót az eseményekről, amelyekre még a Vatikánnak is "fel kell készülnie".
Lombardi arra emlékeztetett, hogy A világ világossága című 2010-es interjúkötetben, Peter Seewald német újságírónak XVI. Benedek arról beszélt, hogy ha a pápa testi és lelki ereje már nem megfelelő feladatai elvégzéséhez "joga és kötelessége is lemondani".
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Adó 1 százalék: a visszaszámlálás elkezdődött! 2 éve
- Új német boltlánc érkezett Magyarországra 2 éve
- Új megállapodást kötött a kormány a katolikus felsőoktatási intézményekről az egyházzal 2 éve
- Az szja-visszatérítés ellenére megkapják az egy százalékot az egyházak és a civil szervezetek 2 éve
- Adó 1 százalék: a járvány miatt a felajánlásokra nagyobb szükség van, mint valaha 3 éve
- Aki válaszol: Fluck Benedek 3 éve
- Kirúgás vár a Vatikánban azokra, akik nem vállalják az oltást 3 éve
- Így zárják a 2020-as évet a HR vezetők - Fluck Benedek, MVM Csoport 3 éve
- Ferenc pápa megnyugtatta Vatikánváros dolgozóit 3 éve
- Munkahelyeket hoz létre a Royal Traktor Pápán 4 éve
- Ezek a szervezetek kapták idén a legtöbb 1 százalékot 5 éve