kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Közös nevezőre hoz az interkulturális tanulás

Melyek azok az interkulturális kompetenciák, amelyekre a munka során és a magánéletben egyaránt szükségünk van? Hogyan járulnak hozzá ehhez a dialógushoz az Egész életen át tartó tanulás program által támogatott oktatási-képzési projektek? Ezekről a kérdésekről esett szó a Tempus Közalapítványnak a Kultúrák közötti párbeszéd Európai Éve alkalmából rendezett budapesti konferenciáján.

Az oktatásnak kulcsszerepe van abban, hogy a fiatalokat felkészítse a sokszínű Európa nyújtotta lehetőségekre és kihívásokra, a külföldi tanulmányok, szakmai gyakorlatok alatt végbemenő tanulási folyamat legfontosabb hozadékát pedig éppen az interkulturális készségek elsajátítása jelenti.

Az egyre inkább globalizálódó világban, ahol mindenki mindenkitől függ, a toleráns és egymást tiszteletben tartó párbeszéd a nemzetek, közösségek, egyének számára nélkülözhetetlen képesség. Európa gazdasági sikere nagymértékben attól függ, hogy a sokszínűségét ki tudjuk-e használni úgy, hogy az mindenki közös hasznára váljon. Erre eszköz a kultúrák közti párbeszéd, amelynek egyik lehetséges körülírása így hangzik: a kultúrák közti párbeszéd egy folyamat, aminek része a nyitott és a másikat tiszteletben tartó interakció különböző kulturális háttérrel vagy világszemlélettel rendelkező egyének, csoportok és szervezetek között.


Kultúrák közti párbeszéd



Az év célja, hogy felhívja a figyelmet az interkulturális dialógusra, elősegítse egymás megértését, és az Európában élő népek sokféleségén keresztül hirdesse az európaiság eszméjét - elsősorban a fiatalok körében.

Az oktatásnak alapvető szerepe van a sokszínűség megértésében és tiszteletében.Az utóbbi években az európai társadalmak óriási társadalmi és technológiai fejlődése miatt új feladat hárul az iskolákra: a nemzeti homogenitás fenntartása helyett egyre inkább az egyéni és kollektív sokszínűség előmozdítása, a fő cél az elméleti tudás közvetítése helyett pedig a kompetenciák közvetítése. Ennek következményeként az egyéniségnek is helye lesz az órákon: a diákok egyéni képességeinek és erősségeinek kölcsönös elismerése által megszűnik az az igény, hogy a világot szétválasszuk arra, ami hagyományosan a "miénk" és ami "idegen".


Interkulturális tanulás



Az interkulturális tanulás során újfajta szemüveggel tanuljuk meg látni magunkat és másokat. A folyamat során a részt vevő felek tanulnak egymástól és közös nevezőre jutnak. Maga az interkulturális tanulás folyamata segíthet rádöbbenni, hogy a valóságot nagyon sokféle módon lehet megélni, értelmezni és tapasztalni. A párbeszéd a másikhoz való közeledést jelenti, aminek az a lényege, hogy azonosulni tudunk az ő szempontjával anélkül, hogy a magunkéról le kellene mondanunk.

Amikor a tanárok előkészítik az iskolai projektet, és bosszankodással vagy kellemes meglepetéssel tapasztalják a külföldi kollégák eltérő munkamódszereit, amelyek aztán egymáshoz csiszolódnak az adott esetben akár több évig is tartó közös munka során, amikor a fiatalok nyelvi, szakmai, pszichológiai felkészítést kapnak a kiutazás előtt, amikor egy hallgató népes nemzetközi diáktársadalomba csöppen egy külföldi egyetemen, ahol félreértésbe keveredik és barátkozik, honvágy gyötri és új szokásokat vesz fel - ez mind a kultúrák közti párbeszéd része.

Az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programja által támogatott együttműködések, mobilitások közvetlenül vagy közvetve mind-mind az interkulturális tanulásról szólnak, önmagukban véve is az interkulturális párbeszéd keretét, színterét jelentik.

A rendezvény ízelítőt adott abból, hogy a különböző oktatási-képzési együttműködések során milyen megoldások, ötletek, módszerek születtek az interkulturális párbeszéd beépítésére, illetve erősítésére.

A szekciókban számos gyakorlati kérdésről esett szó, többek között a munkaerőpiacon elvárt interkulturális készségekről és a munkakultúrákban mutatkozó különbségek kezeléséről, valamint a nemzetközi együttműködésekben együtt dolgozó pedagógusok felkészítéséről vagy az interkulturális párbeszéd megjelenéséről a tanárképzésben.


Hazai diákok külföldön, külföldi diákok hazánkban



Nagy hangsúlyt kapott az egyik örökzöld téma, a külföldre utazó diákok és tanárok felkészítése, amelynek a szakmai és nyelvi készségek erősítése mellett az interkulturális készségek fejlesztése is fontos része. A hólabdaszerű, előző évek tapasztalatával továbbfejlesztett felkészítésben helyet kap például a sztereotípiák kezelése, az elvárások reális szintre való helyezése, és a felmerülő buktatók kiküszöbölése is: adott esetben fontos lehet tudni például, hogy mit tegyünk, ha Svédországban elütünk egy rénszarvast.

Egy másik szekcióban - mivel a dialógus alapvető jellemzője a kölcsönösség - a résztvevők a másik oldalról is szemügyre vehették a kérdést: Magyarországon tanuló külföldi Erasmus-hallgatók és tanárasszisztensek (néha provokatív) tükröt tartottak elénk, amiből kiderült, milyen befogadók vagyunk mi, magyarok, és milyen trükkökkel lehet ránk felkészülni.

Edupress.hu
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések

A középfokú felvételi eljárásban március 25. és 27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek -... Teljes cikk

Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti

Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk

Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés

Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés, 129 730-an adták be jelentkezésüket magyarországi felsőoktatási intézménybe - mondta a... Teljes cikk