Kötelező lehet a női kvóta
Németországban női kvóta bevezetéséről állapodtak meg a koalíciós tárgyalásokon, a konzervatív CDU/CDU és a szociáldemokrata SPD elképzelése szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok felügyelőbizottságában legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát.
A kötelező női kvóta bevezetését az SPD szorgalmazta, és eredetileg 40 százalékra helyezte volna a nők arányának legalacsonyabb engedélyezett mértékét. A konzervatívok az intézmény úgynevezett rugalmas fajtája mellett érveltek, a cégek önként vállalat kötelezettségeként határozta volna meg a nők arányának emelését a vezető testületekben.
Jelenleg a német cégek felügyelőbizottságában átlagosan 12 százalék a nők aránya. A legnagyobb tőzsdei cégeknél, a DAX-30 indexben jegyzett részvénytársaságoknál magasabb, 22 százalékos ez az arány.
A koalíciós tárgyalások munkabizottsági szintjén megállapodásra jutottak az ugyancsak az SPD által szorgalmazott minimálbérről is. Az elképzelés szerint a valamennyi gazdasági ágazatban kötelező óránkénti minimálbér mértékét egy szakértői testület állapítaná meg évente. Azt még nem rögzítették, hogy mikor lép életbe a szabályozás és mekkora lesz az "induló" érték. Konzervatív politikusok nyilatkozatai alapján végül majd elfogadják a szociáldemokraták választási programjában szereplő 8,5 eurót, vagyis az első évben ez lesz az óránkénti minimálbér.
A munkabizottságokban kidolgozott megállapodást még jóvá kell hagynia a koalíciós tárgyalásokat irányító legmagasabb szintű testületnek is. A koalíciós szerződés kidolgozásában 300-nál is több politikus vesz részt, a szerződés egyes fejezetein 12 munkacsoport és négy alcsoport dolgozik. A konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciós kormány várhatóan röviddel karácsony előtt alakul meg.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Németországban nőtt a munkanélküliség februárban 3 hónapja
- Hároméves mélyponton a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága 4 hónapja
- MÁV: a német vasúton szerdától korlátozások várhatók munkabeszüntetés miatt 4 hónapja
- Fülöp-szigeteki ápolók menthetik meg a német egészségügyet 5 hónapja
- Kész német cég vásárlásának előnyei 5 hónapja
- A német vállalatok halogatják a munkaerő-felvételt 6 hónapja
- Hollandia előzte a briteket: erre megy tanulni a magyar diák 7 hónapja
- Külföldi munka, külföldi munkák 8 hónapja
- Csökkent a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága 8 hónapja
- Itt a megoldás a magyar nyugdíjrendszer problémáira! 8 hónapja
- Még mindig kevés a női vezető az igazgatótanácsokban 9 hónapja