Két és fél év munkáját kell bemutatniuk a végzős tanároknak
A tanári pályára készülőket tájékoztatták a felvételiről, illetve a mesterképzés követelményeiről az ELTE BTK által 2012. január 24-én megrendezett Tanárképzési Fórumon. A Múzeum körúti kampuszon összegyűlt 135 hallgató közül többen vidékről érkeztek a programra, ahol megtudhatták a szak zárásaként két és fél éves egyetemi munkájukat is be kell mutatni egy portfolió keretében.
Antalné Szabó Ágnes, a Szakmódszertani Központ vezetője részletesen ismertette a tanári mesterszak felépítését, amely a pszichológia-pedagógia kreditek mellett két 40 kredites, vagy egy 30 és egy 50 kredites modulból tevődik össze attól függően, hogy bölcsész vagy természettudományi tanárképzésről van-e szó.
Jelenleg 21 akkreditált tanári modullal várják a jelentkezőket, amelyek többségükben tanárságorientált diszciplináris képzések: azaz a BA-s szakok ismereteit magasabb szinten, kibővítve tanulhatják a hallgatók. A mesterszak elvégzése után is van lehetőség a továbbtanulásra: a doktori program kereteiben, illetve szakirányú tanári továbbképzéseken mélyíthetik el a tudásukat az arra vágyók. Petőcz Éva, a Tanárképzési Osztály vezetője a kétféle tanítási gyakorlatot mutatta be részletesen a jelentkezőknek: a szaktárgyi tanítási gyakorlat során az egyetemi képzéssel párhuzamosan összesen hatvan órát kell tanítással és hospitálással tölteni a gyakorló iskolák falai között, míg a féléves hosszú gyakorlat során egy partneriskolában kell elvégezni a 17 hétig tartó tanítási gyakorlatot.
Az oklevél megszerzéséhez a záróvizsga felelet mellett diplomamunkájukat, valamint egy portfoliót is be kell mutatniuk a hallgatóknak. Utóbbiban a két és fél év alatt készített munkáikat, a tanítási gyakorlat közben összegyűjtött dokumentumokat, valamint a tanítás során szerzett tapasztalatokra való önreflexiókat kell összefűzniük.
Az új felsőoktatási törvény a tanárszakra való felvételi pontszámítást nem érinti: idén is száz pont a maximum, amelyből 25-25 pontot ér a modulonkénti alkalmassági vizsga, tizet-tizet a diploma, a pedagógia-pszichológia tárgyak átlaga és a motivációs levél. Két pont szerezhető a plusz nyelvvizsgáért, nyolc pont pedig hátrányos helyzet miatt. A 2012 szeptemberében kezdő évfolyamot az osztatlan tanárképzés még nem érinti, az államilag támogatott helyekért aláíratott hallgatói szerződés kötelezettsége azonban már a most mesterszakon indulókra is vonatkozik.
ELTE/edupress.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Női oktató kapta idén a Gács-András díjat 2 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja