kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hónapja

Eltiltással is szankcionálhatják azokat a tervezőket és a kivitelezőket, akik erre nem figyelnek

Egy tavaly október óta hatályos kormányrendelet értelmében január 15-től minden építőipari tervezőnek és kivitelezőnek kötelezően rendelkeznie kell felelősségbiztosítással. Különösen a kisebb vállalkozások és egyéni vállalkozók körében lehet még elmaradás e követelmény teljesítését illetően, melynek hiánya akár a tevékenység tiltásával, sőt, a nyilvántartásból való törléssel is járhat – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Fontos szempont, hogy a felelősségbiztosításnak fedeznie kell a személyi sérüléses és dologi károkat, illetve az ezekkel összefüggő sérelemdíjakat is, emellett ki kell terjednie a bevont alvállalkozók tevékenységéből eredő károkra is – hívta fel a figyelmet Békés István, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Ez azt jelenti, hogy a már korábban megkötött felelősségbiztosításokat is célszerű felülvizsgálni, vajon megfelelnek-e a rendeletben foglalt követelményeknek, szükség esetén pedig át kell dolgozni azokat.”

A rendelet sávos rendszerben, az utolsó lezárt üzleti évhez tartozó nettó jövedelemhez kötve határozza meg a szükséges fedezet mértékét. A tervezők esetében 20 millió forint alatti éves nettó jövedelem esetén biztosítási eseményenként 10, éves szinten 20 millió forint a megkövetelt fedezeti szint, amennyiben viszont 1 milliárd forint felett alakul az éves árbevétel, az elvárt fedezetek szintje káreseményeként 100, éves szinten pedig 200 millió forint.

A kivitelezők esetében a legalsó éves nettó jövedelmi sáv 100 millió forintig terjed, itt káreseményenként 20, egy évre maximum 40 millió forintos fedezetű felelősségbiztosítást ír elő a jogszabály. Az összesen mintegy 150 ezer érintett építőipari vállalkozás (melyek között a kőművesektől, az ácsokon és a víz-, gáz-, villany-, és klímaszerelőkön keresztül a burkolókig és festőkig szakmák széles sora képviseli magát) többsége ebbe a kategóriába tartozik. Jellemzően ez a mikro- és kisvállalkozói kör az, amely eddig még nem rendelkezett ilyen biztosítási fedezettel a tevékenységére. Egy, a fenti limitekkel rendelkező felelősségbiztosítás a jelenlegi biztosítói kínálatban – egyéb feltételektől, így például önrész vállalásától függően – évi 50-80 ezer forintos éves díjtól már megköthető.

A biztosítási piacon elérhető módozatok feltételei és díjai között jelentős eltérések tapasztalhatók (a díjaknál nem ritka a 4-5-szörös különbség sem), ezért a felelősségbiztosítás megkötésének folyamatát célszerű a biztosítóktól független alkuszok segítségével végigjárni. A szakértők (más biztosítási termékekhez hasonlóan) mind az elérhető kínálat megismerésében, mind az optimális ár-érték arányú módozat kiválasztásában fontos segítséget nyújtanak” – tette hozzá a FBAMSZ szakértője.

Nem érdemes halogatni

A megkötött szerződést a kivitelezőknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) felé, míg a tervezőknek a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara felé kell bejelenteni, annak meglétét a kamara évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, a hiányát pedig a további tevékenység tiltásával szankcionálhatja. Egy bizonyos türelmi időt követően akár a vállalkozói nyilvántartásból való törlésre is sor kerülhet.

Mindig kérjünk számlát!

A kivitelezők ügyfeleinek fontos tudnivaló, hogy a károkozás ténye, illetve annak okozója a biztosító felé csakis a tevékenységhez kapcsolódó számla bemutatásával igazolható! Vagyis hiába van felelősségbiztosítása a mesternek, ha a tevékenységéről nem állít ki számlát, a biztosítójától biztosan nem számíthatunk kártérítésre.

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Látni kell! Két és félszer több láthatatlan munkát végeznek a magyar nők a férfiakhoz képest

Április első keddjén, a láthatatlan munka világnapja alkalmából a WHC azokra hívja fel a figyelmet, akik a társadalom és a gazdaság működéséhez... Teljes cikk

Kell-e félni attól, hogy az MI elveszi a munkánkat? Itt a válasz

Elveszi a mesterséges intelligencia a munkánkat? Kell félnie a fehérgallérosoknak? Egy álláspiaci szakértőt és egy jövőkutatót kérdeztünk a... Teljes cikk