Orbán Viktor gazdasági programot hirdetett: megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem és munkáshitel
Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.

A napilap információi szerint az árvíz miatt a szokásosnál későbbi időpontra halasztott zártkörű évadnyitón Orbán Viktor beszédében a gazdaságpolitika, illetve az új gazdasági program állt a fókuszban.
A miniszterelnök szerint a gazdasági semlegesség fordulatot hoz majd 2025-től, a kormány célja, hogy hazánk az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést érjen el.
A kormányfő úgy látja, a világ a járvány és a háború kitörése óta gyökeresen megváltozott. Ha ezt egyszerűen akarjuk a gazdaságban leírni, akkor azt tudjuk mondani: a Kelet fel-, a Nyugat pedig lefelé tart. Véleménye szerint maximum tíz év, és a legeket a világgazdaságban mind Keleten fogják sorolni.
Orbán Viktor a frakcióülésen is megerősítette: Brüsszel és a nyugati világ erre a helyzetre úgy válaszolt, hogy gazdasági hidegháborút hirdetett. Magyarországnak azonban ez a gazdasági hidegháború nem jó és ebből a gazdasági hidegháborúból is szeretne kimaradni.
Hangsúlyozta, ha hazánk sikeres akar lenni, akkor gazdaságilag semlegesnek kell lennie. Magyarországnak a saját útját kell járnia, csak azt szabad átvenni nyugatról és keletről, ami hasznos és észszerű. El kell utasítani mindent, ami árthat a magyaroknak - rögzítette.
A kormányfő pontos célt is kijelölt, Magyarországnak az Európai Unió átlagos növekedését meghaladó növekedési szintre van szüksége.
Véleménye szerint csak a gazdasági semlegesség politikájával lehet az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni a magyar gazdaságban. A magas gazdasági növekedéshez Orbán Viktor szerint szabad kereskedelemre van szükség a gazdaságban nyugat és kelet felé egyaránt.
A gazdasági semlegesség politikájával a magyar gazdaság növekedési ütemét a három és hat százalék közötti sávba tudják emelni, és az új gazdaságpolitika már 2025-től erősebb növekedési pályára fogja vinni a magyar gazdaságot.
Kifejtette, ez az új típusú gazdaságpolitika új eszközöket is igényel: szükség van a gazdasági szereplők, a kamara, az érdekképviseletek, a munkavállalói szervezetek egyetértésére, hiszen a kormány nem a fejük felett akar dönteni róluk.
Kitért arra is, hogy új egyezséget szeretnének kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves, a gazdasági növekedésen alapuló béremelési programról. Ezzel az egyezséggel előre kiszámítható módon fogják elérni a közeljövőben az ezer eurós minimálbért és az egymilliós átlagbért
- ismertette.
A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy szeretnék megduplázni az exportképes kis- és középvállalkozások méretét, ehhez új gazdasági tervre, Demján Sándor-tervre és tőkejuttatásra van szükség, minden kis- és középvállalkozásnak elérhető módon. Tőkét, kedvezményes hiteleket juttatnak a kkv-knak, hogy "nagyobbak legyenek".
Szót ejtett a már korábban is beharangozott munkáshitelről is, mint kiemelte, a diplomások mellett a képzett munkaerő is nagyon fontos, ezért munkáshitelt szeretnének bevezetni 2025-ben: a diákhitelhez hasonlóan a dolgozó fiataloknak is nulla kamatozású hitelt fognak adni. A munkáshitel segíti a fiatalok életkezdését és hozzájárul a gazdaság erősödéséhez.
A kormányfő úgy értékelt, hogy a háborús infláció és az energiaválság az ingatlanok árát is felvitte Magyarországon és Európában egyaránt. A magyar emberek többsége saját tulajdonú ingatlanban él, és a magyarok elsősorban a saját lakásban, a saját házban bíznak. Magyarországon a megfizethető lakhatás érdekében meg kell duplázni a lakásépítések számát, és a bankoknál öt százalék alá kell szorítani a lakáshitelek kamatát - hangsúlyozta.
Összegzése szerint három ponton avatkoznak a magyar gazdaságba:
- megfizethető lakhatás,
- egymilliós jövedelem és munkáshitel,
- Demján Sándor-program és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.
Beszéde végén Orbán Viktor kijelentette: "Készen állok a harcra, győzni fogunk!" - számolt be a Magyar Nemzet.
MTI
Borítókép: Esztergom, 2024. október 13. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (jobb) beszédet mond a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Esztergomban 2024. október 13-án. Mellette Kubatov Gábor , a Fidesz frakcióvezető-helyettese (jobb), Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője (jobb2), Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (jobb3), Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (jobb4) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (jobb5). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Hétfő délután az Országházban ellenzéki képviselők a kórházi kamerarendszerekről és az egészségügyi várólistákról is kérdezték a kormány tagjait. Teljes cikk
Az Országgyűlés 151 igen, 6 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását - írja az MTI. Teljes cikk
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember... Teljes cikk
- Ekkora fizetés kell a munkáshitelhez 5 napja
- Gyakornokból lojális szakember – Mi a sikeres utánpótlás titka? 1 hete
- A munkáshitel hajtja a keresletet a használtautó-piacon 1 hete
- Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből 1 hete
- Tízmilliókat ad dolgozóinak egy cég, ha felmondanak 2 hete
- Mi a titka a kormány foglalkoztatáspolitikai bravúrjának? 1 hónapja
- Nagy Márton elmondta, mikor lehet egymillió forint az átlagbér 1 hónapja
- Oktatás, egészségügy, nyugdíjasok - ezekről kérdezné meg a közvéleményt a Tisza Párt 1 hónapja
- Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok 1 hónapja
- Kihívást okoz a bankoknak a munkáshitel 1 hónapja
- Orbán Viktor adóegyszerűsítést ígért a vállalkozóknak 1 hónapja