Fogyatékosság-barát munkahely lett az ELTE TáTK
Fogyatékosság-barát munkahely elismerésben részesül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara.
A logó azt kommunikálja, hogy a munkáltató pozitívan fogadja a fogyatékos személyek jelentkezését. Bevezetése fontos társadalmi szemléletformáló eszköz, mivel azt fejezi ki, hogy a fogyatékos emberek számára pozitív intézkedésekre van szükség hátrányaik leküzdéséhez, egyenlő esélyük biztosításához. Ha lehetőséget kapnak, akkor ők is képesek értékteremtő munkát végezni, ugyanúgy, mint bárki más.
Már Magyarországon is egyre több munkáltató ismeri fel, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatása elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyabbá, termelékenyebbé, sikeresebbé tegyék vállalkozásukat. A fogyatékos emberek foglalkoztatásának támogatása során azonban egy alapvető probléma tapasztalható: bár sok cég deklarálja, hogy nyitott fogyatékos emberek foglalkoztatására, mégsem jelentkeznek hozzájuk sérült emberek, mert nem tudnak arról, hogy számítanak rájuk munkavállalóként. A fogyatékos emberek viszont annyira esélytelennek tartják, hogy munkahelyet találjanak, hogy sokszor meg sem próbálnak nyilvános álláshirdetésekre jelentkezni. A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetésének célja ezért az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találásának támogatása.
ELTE Társadalomtudományi Kar Hírlevél
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 3 hónapja
- Egyszerűsödött a megváltozott munkaképességű dolgozók ellátásainak igénylése 4 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 4 hónapja
- Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít! 6 hónapja
- Fülöp Attila: van százötvenezer jó példa fogyatékossággal élő munkavállalóval kötött szerződésre 6 hónapja
- Majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember bérből tartja el magát 6 hónapja
- Hogyan lehet esélyt adó munkáltatóvá válni? - Idén utoljára euChance Klub 6 hónapja