Ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18 ezer betöltetlen pozícióval toronymagasan vezet a feldolgozóipar, de nagy szükség van termék- és villamosberendezés-összeszerelőkre, takarítókra és kisegítő munkásokra is. Bizonyos területekre akár hónapokig is toboroznak a cégek, ezért egyre többen veszik igénybe a munkaerő-kölcsönzők segítségét, illetve élnek a nemzetközi toborzás lehetőségével.
Magyarországon továbbra is számos iparágban küzdenek munkaerőhiánnyal, főleg a diplomát nem igénylő állásokban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének 2022-ben megjelent Rövidtávú munkaerőpiaci prognózisa alapján 2023-ban az első három helyen az egyéb termék-összeszerelő, a villamosberendezés-összeszerelő, illetve az intézményi takarító és a kisegítő munkakörök végeztek megelőzve olyanokat, mint szoftverfejlesztő, vagy éppen a bolti eladó. Emellett különösen magas a kereslet a szakképzett fizikai munkásokra, mint például targoncavezetőkre, hegesztőkre vagy villanyszerelőkre.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei második negyedévre vonatkozó adatai alapján mintegy 80.000 üres álláshely várt betöltésre, ami az egy évvel korábbihoz képest javulást mutat, mivel akkor még a 100 ezret közelítette a számuk. A betöltetlen állásokat vizsgálva toronymagasan vezet a feldolgozóipar, amely a maga több mint 18 ezer üres állásával a szabad pozíciók közel egyötödét adja.
A vállalkozások továbbra is azt tapasztalhatják, hogy bizonyos szakterületeken akár hónapokig nem találnak megfelelő pályázót az üres álláshelyekre, ráadásul azzal is szembesülniük kell, hogy a korábban bevált toborzási gyakorlatok ma már nem feltétlenül működnek. Ez azzal jár, hogy az eddiginél jóval több erőforrást kell fordítaniuk a munkaerő biztosítására, pedig van olyan megoldás, amivel az ezzel járó feladatokat átadhatják másnak, miközben megoldhatják azt is, hogy a munkavállalói létszám szempontjából rugalmasan reagáljanak a változó üzleti környezetre.
A munkaerő-kölcsönzés több évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, azonban a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben talán minden eddiginél fontosabb lehet ez a megoldás. „A gazdaság számos területén küzdenek munkaerőhiánnyal itthon, azonban a várakozásokkal ellentétben a diplomát nem igénylő állások között van a legtöbb betöltetlen pozíció. Mi már két évtizede segítünk ügyfeleinknek a megfelelő emberek megtalálásában, és mivel egyre nehezebb hazai dolgozókkal megoldani ezt a problémát, külföldről is hozunk be munkavállalókat. Nagyrészt ipari munkaköröket töltenek be a határon túlról, de villamosberendezés-összeszerelők is érkeztek, legtöbben a Fülöp-szigetekről, illetve Indonéziából” – mondta Bene András, a Work Force HR szolgáltató nemzetközi toborzási vezetője.
„Azzal érdemes tisztában lenniük a hazai vállalkozásoknak, hogy egy harmadik országból érkező munkavállaló toborzása és beutaztatása olyan külön költségekkel jár, amivel a magyar dolgozók esetében nem kell számolniuk. Ugyanakkor számos előnye is van ennek a megoldásnak, hiszen a munka és a foglalkoztató iránti sokkal nagyobb elköteleződés, a jóval alacsonyabb fluktuáció mellett az is fontos tényező a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben, hogy hazai viszonylatban ilyen módon gyorsan be lehet tölteni pozíciókat. Emellett a cégeknek gondolnia kell még a hatósági adminisztrációra, valamint a szállásra, illetve utaztatásra is, azonban minősített munkaerőkölcsönzőként ezekben a feladatokban tudnak segíteni a HR szolgáltatók” – fűzte hozzá Bene András.
Van, akiknek ismeretlen a betegszabadság
A Work Force megvizsgálta azt is, hogy a szolgáltató által kölcsönzött munkavállalók esetében hogyan alakult a betegszabadságok mennyisége. A 2023. január-november közötti időszakra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a kölcsönzött dolgozók átlagosan a rendelkezésre álló betegszabadság 23 százalékát vették igénybe.
Jelentős eltérések mutatkoznak azonban abban, hogy a különböző országokból érkezők mennyit hiányoztak egészségügyi okokból. Az egyik legmagasabb értéket az indonéz kölcsönzött munkaerő esetében mérték, ők november végéig a rendelkezésre álló betegszabadság 31 százalékát vették ki. Őket követik a magyar munkavállalók 30 százalékkal, de például a Fülöp-szigetekről, Kirgizisztánból és Oroszországból érkezett dolgozók egyáltalán nem voltak betegszabadságon és ez a helyzet a szerb munkavállalókkal is.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja