Éves belső teljesítményértékelést vezetnének be a pedagógusoknál
A jól teljesítő tanárok pluszpénzt kapnának, az átlag alatt teljesítőknek pedig csökkenthetnék is az illetékét.
Éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben, amellyel a pedagógusok és az intézményvezetők munkateljesítményét vizsgálnák - írja a Népszava a lap birtokába került belügyminisztériumi dokumentumra hivatkozva. A tanárok munkájának ellenőrzését jelenleg külső értékelésekkel végzik. Ez is változhat, a belső ellenőrzést a tanárok esetében az intézményvezetők, az igazgatóknál pedig a fenntartók végezhetnék el.
A tervek szerint a pedagógusoknak minden tanév elején, szeptemberben kell majd javaslatot tenniük személyes teljesítménycélokra, majd a tanév végén egy összetett szempontrendszer alapjá értékelnék munkájukat. Az átlag feletti teljesítményt nyújtó pedagógusok pluszpénzt kaphatnak, az átlag alatt teljesítőkne pedig akár csökkenthetik is illetményeiket.
A pedagógusoknak nyolc kompetenciaterületen kell majd megfelelniük, ezek a következők:
-
eredményesség és hatékonyság;
-
terhelhetőség;
-
pedagógiai és szakmai minőség;
-
gyerekek, tanulók megfelelő és rendszeres értékelése;
-
munkafegyelem, határidők betartása;
-
kommunikáció, szakmai együttműködés;
-
tehetséggondozás, felzárkóztatás;
-
kapcsolat a szülőkkel, családokkal;
-
motiváció, elkötelezettség, etikus magatartás;
-
valamint egy egyedi intézményi értékelési szempont a helyi sajátosságok figyelembevételével.
Az igazgatók esetében többek között az iskola eredményessége, fejlesztése, a gazdálkodás hatékonysága, vezetői kommunikáció és irányítás lehet a szakmai eredményesség mutatója.
Az értékelés során 100 pontot kaphatnak pedagógusok és az intézményvezetők is. A tanároknál az átlag feletti teljesítményt a legjobb 20 százalék érheti el, ők részesülnek plusz anyagi juttatásban, míg az alsó 20 százalék teljesítményét átlag alattinak értékelnék, és tőlük akár pénzt is levonhatnának.
Az új értékelési rendszer kidolgozása még folyamatban van, de a tervezet kitér arra is, hogy az iskolai KRÉTA-rendszer felületén egy új teljesítményértékelő szoftver fejlesztésébe is bele kell kezdeni.
Népszava
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- A teljesítményértékelés digitalizálása: Hogyan változtatják meg a digitális eszközök a teljesítményértékelési folyamatokat? 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja