Elkezdődtek az új bérmegállapodással kapcsolatos tárgyalások
Kutnyánszky Zsolt szerint a hatéves bérmegállapodás minden fél számára kedvező volt.
Megkezdődtek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásai, a kormány célja, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a LIGA Szakszervezetek Bérkonferencia című szakmai rendezvényén csütörtökön Budapesten. Kutnyánszky Zsolt úgy fogalmazott: a 2017-ben indult hatéves bérmegállapodás minden fél számára kedvező volt, az új tárgyalások során a munkaadói, a munkavállalói és a kormányzati oldalnak figyelembe kell venni a korábbi egyezség tapasztalatait és a jelenlegi gazdasági trendeket. Az államtitkár hangsúlyozta: a foglalkoztatottságot és a munkanélküliséget tekintve is nagyon kedvezőek a magyar adatok. A kormányzat ugyanakkor dolgozik olyan programokon, amelyeket el tudnak indítani, ha a mutatók romlását tapasztalnák, de erre jelenleg nincs szükség - tette hozzá.
Kutnyánszky Zsolt a következő időszak munkaerőpiaci kihívásairól szólva kiemelte a strukturális feszültségeket. Mint mondta, az országon belül jelentősek az eltérések, egyes területeken munkanélküliség, míg máshol munkaerőhiány van, a magyar munkaerőpiac viszont nem mobilis. Rámutatott, hogy vannak társadalmi csoportok, amelyeket fontos bevonni a munkaerőpiacra, példaként említette a nyugdíjasokat, illetve a már nem tanuló fiatalokat. A magyar foglalkoztatásban még van tartalék, és a kormány elsősorban arra törekszik, hogy a magyar emberek dolgozzanak, de vizsgálják az alternatív módokat is - fejtette ki. Az államtitkár nagy kihívásnak nevezte a háborús konfliktust és a szankciók miatti energiaválságot, valamint a zöld és a digitális átmenetet is a gazdaságban, amelyek hatásai szintén megjelennek a munkaerőpiacon. Kutnyánszky Zsolt fontos kormányzati célként említette, hogy Magyarországon 2030-ra teljes legyen a foglalkoztatottság, a 20-64 év közöttiek foglalkoztatási rátája elérje a 85 százalékot.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Újabb bérajánlatot tett a dolgozóknak az Audi Hungária 2 hónapja
- Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Így fest az európai minimálbér térkép 3 hónapja
- Megkezdődött a Lufthansa földi személyzetének sztrájkja 4 hónapja
- Spanyolországban a minimálbér emeléséről döntött a kormány 4 hónapja
- További jelentős minimálbér-emelésre lehet számítani Magyarországon 4 hónapja
- Volánbusz: sztrájkot szervez a szakszervezet január 28-ára és 29-ére 4 hónapja