Elfogadták a vendégmunkásokról szóló törvényt és eltörölték az alkalmassági vizsgálatot
Eltörölte az általánosan kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatot az Országgyűlés kedden este, valamint elfogadták az új idegenrendészeti törvényt.
Megszűnik az általános kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat
A jogszabály értelmében megszűnik az általános munkaköri alkalmassági vizsgálat, de a jogszabály és a munkáltató meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkoztatásokat, amikor a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat.
A várható következményekről szól korábbi cikkünk, melyben a Magyar Munkavédelmi Akadémia tagjainak meglátásait Gedeon András, a szervezet egyik alapítója foglalta össze.
Kétharmados vendégmunkástörvényt alkotott az Országgyűlés
Törvényt hozott a Ház a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és itt-tartózkodásáról. A kétharmados támogatást igénylő jogszabályt 141 igen szavazattal, 49 ellenvoks mellett fogadták el.
A jogszabály kimondja, hogy a magyarországi tartózkodás idegen állam polgára számára nem alapjog. Külföldi kizárólag a magyar állam által elfogadott célból, jogcímen, ideig és feltételek teljesülése esetén tartózkodhat Magyarországon. Azt is tartalmazza, hogy "csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van. A vendégmunkások csak korlátozott ideig tartózkodhatnak Magyarországon, ezt követően el kell hagyniuk az országot".
A jogszabály szerint a magyarországi tartózkodás lehet rövid időtartamú - fél éven belül legfeljebb 90 nap -, amelyhez fő szabály szerint vízum szükséges, tartós, vagyis legalább 90, legfeljebb 180 napos, valamint huzamos, ami fő szabály szerint határozatlan idejű. Tartós tartózkodás jogcíme lehet vállalkozási vagy befektetési, lehet vendégmunkás jogcím, kérhető munkavállalási célból magasan képzett személyként vagy úgynevezett nemzeti kártyával, vagy egyéb okból, például tanulmányi, gyógykezelési vagy kiküldetési célból.
Huzamosan az tartózkodhat Magyarországon, aki korábban valamilyen jogcímen bevándorlási vagy letelepedési engedélyt kapott, a jogszabály hatályba lépésétől kezdve pedig az, aki ideiglenes tartózkodási kártyát, nemzeti tartózkodási kártyát, vagy EU tartózkodási kártyát kapott. A törvény kivezeti a letelepedett fogalmát a jogi státuszok közül, a hatályba lépése után letelepedési engedélyt nem lehet szerezni. A törvény hatályon kívül helyezi a vendégmunkástörvényt, egy egységes idegenrendészeti törvényt létrehozva. A jogszabály lehetőséget
A kormányhivatal a szezonális és a nem szezonális vendégmunkások esetében is eljárást folytat annak vizsgálatára, hogy az adott álláshely betölthető-e magyar munkavállalóval.
Egy beruházás megvalósítása érdekében akkor alkalmazható vendégmunkás, ha a foglalkoztató erről megállapodik a magyar állammal, annak engedélye pedig csak az előzetes csoportos munkavállalási jóváhagyásban meghatározott időtartamig terjedhet, de legfeljebb három évre adható ki. A vendégmunkás-tartózkodási engedélyt azok a vendégmunkások kaphatják meg, akik minősített kölcsönbe adón vagy kedvezményes foglalkoztatón keresztül érkeznek Magyarországra. Az engedély lejártakor a foglalkoztatónak gondoskodnia kell arról, hogy a vendégmunkás hat napon belül elhagyja az országot.
A foglalkoztatási célú és vendégmunkás-tartózkodási engedélyek évente kiadható számát a gazdaságfejlesztési miniszter határozza meg. A kereten belül az azonos állampolgárságú külföldiek aránya nem lehet nagyobb 25 százaléknál. A vendégbefektetői jogcím állandó itt-tartózkodásra nem ad lehetőséget, csupán határozott idejűre, a jogszabály pedig esetükben nemzetbiztonsági ellenőrzést ír elő.
Korábbi cikkünkben a törvény munkavállalásról szóló részeit tekintettük át.
MTI
fotó: MTI/Kovács Attila
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 3 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 2 hónapja
- Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon? 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja