kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Elfogadhatatlan az öngondoskodás megadóztatása!

Az önkéntes pénztári szektor 21 százalékát tömörítő független és munkáltatói önkéntes pénztárak és szövetségeik elfogadhatatlannak tartják a kormány elképzelését, mely szerint a munkáltatói hozzájárulást 2010 januárjától külön adó sújtaná.

- Tagszervezeteink körében végzett felmérésünkre alapozva számításokat végeztünk. Ez alapján biztosak lehetünk abban, hogy a tervezett szigorítás esetleges hatályba lépésével a munkáltatók háromnegyed része felfüggesztené az önkéntes pénztárakba teljesített eddigi befizetést. Ez azt jelenti, hogy a szektor 150 milliárd forintra tehető éves bevétele jövőre 40 milliárdra zsugorodna. Számításaink szerint - abból kiindulva, hogy a munkáltatók a jelenlegi gazdasági helyzetben a jelenlegi kerettel gazdálkodnak - a tervezett szigorítás a költségvetés számára maximum 10 milliárd forint adóbevételt jelenthetne - áll a független és munkáltatói önkéntes pénztárak és szövetségek közös közleményében.

A közlemény szerint a kormánynak és a parlamentnek azt kell mérlegelnie, hogy megfizeti-e azt az árat, amely a néhány milliárdos költségvetési pluszbevétel 2,2 millió önkéntes pénztári tag és családjuk bizalmának elvesztésével jár.

A pénztártagok és Magyarország érdekeit szem előtt tartva azt javasolják, hogy a hosszú távú megtakarításon alapuló önkéntes pénztár kerüljön ki a cafeteria elemei közül. Meggyőződésük, hogy az öngondoskodás legnagyobb intézményének nincs helye a munkavállalókat megillető, bankjegyként funkcionáló kényelmi juttatások között.

A közlemény szerzői kérik, hogy a 2010. évre vonatkozó adótörvények tárgyalása során az önkéntes pénztárakra vonatkozó szabályokat a mai formában (nyugdíjpénztár esetében dolgozónként havi 30 ezer forint, egészségpénztár esetében havi 20 ezer forint) tartsák fenn.

- Mi, a pénztárak és szövetségek vezetői testületei úgy látjuk, hogy a hosszú távú öngondoskodást segítő önkéntes pénztár tagjaink számára azt a tartalékot biztosítja, amihez akár az elégtelen egészségügyi ellátás, akár a nyugdíj kiegészítése esetén biztonsággal lehet nyúlni. Az elmúlt másfél évtizedes tevékenységünk biztosíték arra, hogy a jövőben is maradéktalanul betöltsük a törvény preambulumában meghatározott legfontosabb küldetésünket, a mindenkori állami ellátások kiegészítését - áll a független és munkáltatói önkéntes pénztárak és szövetségek közös közleményében.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk