Egyre több fiatal gondolkodik vállalkozás alapításában
Az utóbbi tíz évben egyre több fiatal gondolkodik vállalkozás alapításában - mondta Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke.
Ezért is fontos - fűzte hozzá - a Fiatal Vállalkozók Hete, amelyet november 18. és 21. között tartanak. A rendezvény körülbelül 10 ezer olyan fiatalt vonz, aki vállalkozik vagy vállalkozni szeretne.
Kitért arra is, hogy több tucat jelentkezés érkezett a 11. alkalommal meghirdetett Országos Fiatal Vállalkozói díjra, amelyre 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással rendelkező természetes személyek pályázhatnak. A győzteseket a rendezvény végén választják ki.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 2 hónapja