kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hónapja

Egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma

Naponta átlagosan 60 csok plusz kérelem érkezik a bankokhoz.

A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. "Nemzetünk alapja a család, ezért szeretnénk az élet minden területén hozzájárulni a családok biztonságához" - fogalmazott Hornung Ágnes. 

Hornung Ágnes hozzátette, hogy a csok mellett 2019-ben elindult a falusi csok, 2021-ben pedig az otthonteremtési program, amely tartalmazta egyebek mellett az áfát érintő kedvezményeket, valamint az illetékmentességet a csokkal vásárolt ingatlanok esetén.

Az új támogatással vásárolt ingatlan ráadásul illetékmentes - sorolta. Hangsúlyozta, hogy a csok plusz iránt már az indulásának első napjaiban is "intenzív" volt az érdeklődés, így élénk verseny alakult ki a bankok között az ügyfelekért. Az előzetes - egyelőre nem hivatalos - adatok szerint az első hónapban meghaladta az ezret a csok plusz hitelre beadott igénylések száma - jelentette be az államtitkár, hozzátéve, hogy a hivatalos adatokról várhatóan pár hónap múlva számolnak be. A sajtótájékoztatón megszólalt Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség illetékes munkacsoportjának elnöke, aki egyebek mellett azt mondta, hogy naponta átlagosan 60 csok plusz kérelem érkezik a bankokhoz. Ez azt jelenti, hogy évente 15 ezer ilyen kérelemre számítanak, ami 350-400 milliárd forintnyi kihelyezést jelenthet.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk