kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Decathlon: közép-európai logisztikai központ épül Hatvanban

Hatvanban építi fel kelet-közép-európai áruházait ellátó raktár és logisztikai központját a Decathlon multinacionális sportszerforgalmazó - tájékoztatta szerdán az MTI-t a település polgármestere.

A logisztikai központ, illetve a hozzá kapcsolódó áruház alapkövét a tervek szerint áprilisban helyezik el a város határában, a Csányi út közelében található üzleti parkban. A létesítmény pedig az év végén kezdi meg működését - közölte Érsek Zsolt. Az első lépcsőben 18 ezer négyzetméter alapterületű, majd további 12 ezer négyzetméterrel bővülő raktárbázis és áruház készül el, a tervek szerint 80-100 embernek ad majd munkát - tette hozzá.

Mint a polgármester elmondta: magyarországi sport szupermarketjein kívül Hatvanból látja majd el a társaság romániai, szlovákiai és ukrajnai áruházait is. Vagyis, összesen 25 már működő, vagy hamarosan felépülő áruházba szállítják az árut a kiépítendő telephelyről. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 60 kamiont indítanak útnak az M3-as autópálya szomszédságában megvalósuló raktárbázisról - érzékeltette a beruházás méreteit az önkormányzati vezető.

A 18 hektáros területen, a logisztikai központ és az áruház mellett egy, a többi között fedett és nyílttéri sportpályákat, illetve uszodát is magában foglaló, úgynevezett sportfalu kialakítását is tervezi a Decathlon. Ez utóbbi a távlati elképzelések között szerepel - fűzte hozzá.

A beruházás összegéről a polgármester nem tudott felvilágosítással szolgálni. Mint mondta, "ez a befektető cég kompetenciája". A telek vételárát szintén nem ismeri a polgármester, mert a terület egy magáncégtől vásárolta meg a franciaországi központú kereskedelmi lánc. Az MTI a többszöri telefonos megkeresésre sem talált olyan illetékest a Decathlon magyarországi leányvállalatánál, a Tízpróba Magyarország Kft.-nél, aki nyilatkozott volna a beruházásról.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk