Csökkent decemberben az álláskeresők száma éves szinten
Az álláskeresők száma 2019. decemberében 2,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a decemberi zárónapon 234 900 álláskereső szerepelt.
Tavaly decemberben 38 600 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 9,8 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 9,8 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 8,2 százaléka, 19 200 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Somogy és Baranya megyében is jelentős volt a számuk.
Az álláskeresők 28 százaléka, 65 800 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 0,7 százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A tavalyi év utolsó hónapjában 31 700 volt a 25 év alatti és 60 400 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 13,5, illetve 25,7 százalékot tett ki.
Az NFSZ adatai szerint 2019. decemberében 130 900 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 53 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 24 200 új betölthető álláshelyet jelentettek be tavaly decemberben, ezek 46,9 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 11 300 volt, amelynek 68,8 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Tavaly decemberben 89 900 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 55 700 betöltetlen maradt.
A 2019-es év utolsó hónapjában 188 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártását és a személybiztonsági tevékenységet, területileg pedig Zala megyét és Budapestet érintették.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,5 százalékos volt a 2019. szeptember-novemberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 163 300-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások 6 napja
- Leendő pedagógusoknak indult álláslehetőségeket bemutató rendezvénysorozat 7 napja
- A britek a megpályázott állások több mint felére nem kapnak visszajelzést 1 hete
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 1 hete
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 2 hete
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 4 hete
- Háromezerrel több az állásajánlat: 36 ezer pozíció vár betöltésre 4 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete