kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Az anyukák fele heti legalább 10 óra láthatatlan munkát végez

A kisgyermekes nők 96 százaléka végez otthon láthatatlan munkát, csaknem felük (46 százalék) hetente több mint 10 órát - derül ki az Egészséges és Harmonikus Családokért Alapítvány (EHCSA) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából. Ugyan szinte minden házastárs besegít, a nők csak 20 százaléka érzi azt, hogy arányosan oszlanak meg a terhek.

A láthatatlan munka világnapja alkalmából közzétett, tavaly decemberben készült kutatásban 18-49 éves anyákat kérdeztek. A válaszokból kiderült, hogy az anyák többsége (62 százalék) hallott már arról, hogy a fizetett munka mellett van fizetetlen, úgynevezett láthatatlan munka, és nagy többségük (81 százalék) ismeri a fogalom jelentését is.

A felmérés megállapította: a ház körüli feladatok kapcsán a legtöbben kapnak segítséget felnőtt korú családtagjaiktól, különösen a házasságban élők számíthatnak a párjukra, de a nagyszülők és a nagyobb gyermekek is gyakran bekapcsolódnak a láthatatlan munka végzésébe. Az eredmények azt mutatják, hogy a házastársak 95 százaléka besegít az otthoni teendők elvégzésébe, ennek ellenére a megkérdezett nők csupán egyötöde érzi úgy, hogy arányosan oszlanak meg a feladatok. A nagy többségük (79 százalék) úgy gondolja, hogy a nőkre több teendő hárul, mint a férfiakra. A válaszadók elmondása alapján fizetett segítséget az anyák egyötöde vesz igénybe.

Ha a GDP-be számítanák, akkor 25%-ot tenne ki a láthatatlan munka

A felmérés arra is rámutatott, hogy a nagycsaládos édesanyák több segítséget kapnak párjuktól, valamint gyermekeiktől is. A megkérdezettek egyharmada gyakran, 57 százalékuk csak ritkán érzi megterhelőnek az otthoni teendők elvégzését, ugyanakkor minden tizedik anya kifejezetten örömét leli bennük. A kutatásban részt vevő minden második nő (51 százalék) úgy érzi, hogy a láthatatlan munkáját megbecsülik a családban, közel harmaduk (29 százalék) viszont nem ezt tapasztalja.

A láthatatlan munka mértéke nemzetgazdasági szinten is jelentős, ha beleszámítanánk a GDP-be, az csaknem 25 százalékkal lenne magasabb.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek