Átadták a Családbarát köznevelési intézmény díjakat a Pedagógus Expón
Az oktatás és a nevelés segítségével lehet erősíteni a magyarság és az anyanyelv összetartó erejét - mondta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szombaton Budapesten, a Pedagógus Expón, amelyen átadták a Családbarát köznevelés intézmény díjakat.
Balatoni Katalin elmondta: tíz éve született meg az ötlet, hogy rendezzenek Pedagógus Expót, amely az első néhány évben még 80, 120, majd 300 résztvevős konferenciával valósult meg. Ezután léptek egy nagyot előre annak érdekében, hogy minél több pedagógust tudjanak megszólítani Magyarországról, a Kárpát-medencéből és a diaszpóra magyar közösségeiből.
Szerettek volna egy olyan napot adni a pedagógusoknak, amelyen megélhetik mindazt, ami összeköti őket: a szakma, az elhivatottság, a közös célért - a gyerekekért, a magyar nemzetért, a magyar társadalom jelenéért és jövőjéért - dolgozás - emelte ki a helyettes államtitkár.
Balatoni Katalin úgy fogalmazott, fontos egy nemzetben gondolkodni, hiszen "akárhol is éljünk a világban, a magyarság, az anyanyelv és a kultúra összetart", ezeket pedig az oktatás és a nevelés segítségével lehet megtartani és erősíteni.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által alapított, második alkalommal átadott Családbarát köznevelési intézmény díj célja a kiemelkedően családbarát működésű köznevelési intézmények szakmai munkájának elismerése, emberbarát jó gyakorlatok megismertetése, valamint a társadalom figyelmének felhívása az ilyen élenjáró intézményekre.
Elismerést vehetett át a Bugyi Nagyközségi Csemete Bölcsőde, a Kompolt-Nagyút Gyermekkertész Óvoda és Bölcsőde, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a veszprémi Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola és a budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium.
MTI
fotó: Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára beszédet mond a Családbarát köznevelési intézmény díjak átadásán, a Pedagógus Expón a Budapest Kongresszusi Központban 2024. január 27-én. MTI/Illyés Tibor
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat - olvassa el korábbi cikkünk!
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány 2 hónapja
- A pedagógusok száma Magyarországon (1990-2023) 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Nem veszik vissza az iskolába azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel 3 hónapja