A strasbourgi bírósághoz fordultak a pedagógus-szakszervezetek
Miután kimerítették az összes hazai jogorvoslatot, a PDSZ és a PSZ a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.
A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak a pedagógusszakszervezetek, mert elvették tőlük a sztrájkjogot - olvasható a Helsinki Bizottság oldalán. Mint írják, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) lassan egy éve szeretne sztrájkolni jobb munkakörülményekért és magasabb bérekért, amit a kormány a tárgyalások halogatásával akadályozott, majd a járványhelyzetre hivatkozva február 11-én rendeletben határozta meg a minimálisan kötelező szabályokat.
"Vagyis arról döntött, mi történjék az óvodákban és iskolákban sztrájk idején, például milyen legyen a gyerekfelügyelet, hány tanórát kell megtartani. Ennek meghatározása korábban a bíróság dolga volt, ha a tárgyaló felek nem tudtak megállapodni ebben a kérdésben" - írja a közlemény. A szakszervezetek szerint a szabályok azt a célt szolgálják, hogy a bíróság érdemben ne vizsgálhassa és ne dönthessen a vitatott elégséges szolgáltatásról. Mint kiemelik, a kormány egyoldalúan és visszaélve erőfölényével úgy alakította a szabályozást, hogy a szülők és gyerekek gyakorlatilag semmit ne vehessenek észre a sztrájkból, minden menjen tovább majdnem úgy, mint teljeskörű oktatás idején.
"Az a sztrájk, amit nem érez meg a munkaadó (jelen esetben a kormány) és a társadalom, az nem sztrájk. A munkabeszüntetés a munka beszüntetése nélkül nem több egy sóhajtásnál: nyomásgyakorlásra nem alkalmas. A PSZ és a PDSZ Alkotmánybírósághoz fordult, de az érdemben nem vizsgálta a problémát, mondvacsinált formai okokra hivatkozva elutasította a panaszukat. A szakszervezetek kimerítették az összes hazai jogorvoslatot. Így most a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak" - írják.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja