A Hungarian Startup University Program az innovatív vállalkozók utánpótlását segíti
A programban az elmúlt több mint 3 évben már 15 ezer egyetemi hallgató vett részt.
Fontos az innovatív vállalkozók utánpótlása, amelyben a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) zászlóshajónak tekinti a Startup University Programot (HSUP) - mondta a NIÜ vezérigazgatója a program záróeseményén, a Demo Day-en kedden Budapesten. Bódis László, aki egyben a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, kiemelte, hogy az elmúlt több mint 3 évben már 15 ezer egyetemi hallgató vett részt a programban.
A NIÜ a helyszínen kiosztott közleménye szerint a HSUP a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó két féléves egyetemi kurzus. Célja, hogy egyetemi hallgatóknak adjon át a sikeres vállalkozás indítással és az innovációs ökoszisztéma működésével kapcsolatos ismereteket, amely után a legjobb projektterveket benyújtó hallgatók ösztöndíjat is kapnak, hogy kidolgozzák elképzeléseiket, amelyek alapján akár egy startup is elindítható lesz. Idén a programban 178 projektcsapat alakult, közülük a legpiacképesebb 15 projekt mutatkozhat be most a Demo Day-en, a befektetőkből, startup szakértőkből álló zsűri előtt. Bódis László közölte, a rendezvényen jelen lévő 15 csapat minden tagja, a HSUP részét képező ösztöndíj programban egyenként 1 millió forintban részesült. A NIÜ vezérigazgatója kitért a HSUP program megújítására is és elmondta, hogy a következő félévben a program már angol nyelven fog futni, ugyanis a startup ökoszisztémában az angol a munkanyelv.
Ezért szeretnék, hogy a programban résztvevő hallgatók ezen a téren is felkészüljenek. Ezen felül elindítanak egy új program elemet is: a HSUP Advanced programba, dedikáltan doktori hallgatók, poszt doktori munkakörben dolgozókat várnak, azért, hogy az egyetemen keletkezett kutatási eredményeket minél nagyobb mértékben piacra segítsék. Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs szolgáltatásokért felelős igazgatója közölte a hallgatók gyakorlati és piacképes tudást kapnak a programban, amely arra is lehetőséget ad, hogy a vállalkozni vágyó felsőoktatási hallgatók az első hibáikat ne a saját pénzükön kövessék el. A NIÜ közleménye szerint az ügynökség küldetése Magyarország innovációs teljesítményének és kapacitásainak magasabb szintre emelése. Ezen cél elérését a NIÜ egyebek közt az innovatív vállalkozói és kutatói utánpótlás erősítésén, az innovatív vállalatok és startupok hazai- és külpiacra jutásának támogatásán keresztül valósítja meg.
MTI
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Hétfő délután az Országházban ellenzéki képviselők a kórházi kamerarendszerekről és az egészségügyi várólistákról is kérdezték a kormány tagjait. Teljes cikk
Az Országgyűlés 151 igen, 6 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását - írja az MTI. Teljes cikk
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember... Teljes cikk
- Kiskapu: családi vállalkozásoknál milliókat lehet majd kifizetni teljesen adó és járulékmentesen 1 hete
- Az ebben a szegmensben dolgozók aránya még mindig az uniós átlag alatti Magyarországon 2 hete
- Tízmilliókat ad dolgozóinak egy cég, ha felmondanak 2 hete
- Továbbra is jelentős a szakadék a férfi és női vállalkozások között 3 hete
- Új elnök az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete élén 3 hete
- Mentesülnek a kkv-k az ESG adatszolgáltatási feladatok alól - itt vannak a részletek 3 hete
- Fürdőszobába zárkózott a kém: szaftos botrány rázta fel a HR-tech világot 4 hete
- Szerver megoldások: bérlés vagy saját? 1 hónapja
- Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok 1 hónapja
- Több mint 440 milliárd forint értékben indítanak pályázatokat vállalatok számára 1 hónapja
- Idén 7 magyar cég került a Financial Times nemzetközi céges ranglistájára 2 hónapja