450 milliárd forintnyi pályázati pénzhez jutnak a magyar cégek
A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést és 4 százalék körüli GDP növekedést érjen el. A dinamikus fejlődés támogatása érdekében a kormány a második negyedévtől kezdődően 450 milliárd forintot biztosít fokozatosan a vállalkozások számára a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz programon keresztül - jelentette be keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az előttünk álló időszakban az európai uniós és hazai társfinanszírozásban megvalósuló vállalkozásfejlesztési programokat a közelmúltban felülvizsgált és elfogadott kkv stratégia alapozza meg - tették hozzá. Jelenleg a kapcsolódó részletszabályok megalkotása zajlik, amelynek véglegesítése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium aktív tárgyalásokat kezdeményez a gazdasági kamarák képviselőivel.
A GINOP Plusz vállalkozásfejlesztést szolgáló prioritása keretében az NGM a lehető legrövidebb időn belül ki fogja írni a pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az alapvetően hitelre épülő, valamint a kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatások elsősorban a technológiai és szervezeti megújuláshoz nyújtanak majd segítséget, továbbá ahhoz, hogy a vállalkozások meg tudják valósítani a versenyképesség megőrzéséhez szükséges digitalizációs és energiahatékonysági beruházásokat - ismertette az NGM.
A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ezen forrás túlnyomó része még az idén a gazdaságba kerüljön, ehhez a megfelelő intézményrendszer készen áll, a vállalkozók többek közt az MFB pontokon keresztül pályázhatnak majd, illetve a kormány vállalkozásfejlesztési ügynöksége, azaz az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nyújt segítséget - közöle a minisztérium.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret 4 napja
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások 5 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja