kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

250 óra közmunkára ítélték a ligetvédő aktivistát bántalmazó biztonsági őrt

em jogerősen kétszázötven óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a biztonsági őrt, aki még tavaly júniusban bántalmazta a Városliget megújításáért projekt ellen tiltakozó Ligetvédő csoport egyik aktivistáját - írja az MTI.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye felidézi, a vádlott biztonsági őrként dolgozott a Városligetben, a Közlekedési Múzeum bontási munkálatai miatt lezárt építési területen. A "ligetvédők" egyik aktivistája 2016. június 30-án délelőtt tiltakozásképpen felmászott a már bontás alatt álló épület tetejére; a biztonsági őrök felszólították, hagyja el a tetőt, ennek azonban a férfi nem tett eleget. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a szintén a tetőn tartózkodó vádlott ököllel gyomron ütötte a sértettet, aki az ütéstől a földre esett és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A kerületi ügyészség a biztonsági őrként dolgozó férfit garázdaság vétségével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta. Az ügyben eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a kerületi ügyészség vádiratával egyezően állapította meg a tényállást, és ezért - tárgyalás nélkül hozott végzésével - a vádlottal szemben nem jogerősen 250 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

MTI
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk